A 25. szakmai díj

2022.11.28. 19:05

Veszprémi cég lett az ország legdigitálisabb kkv-ja

2020 tavaszán indult útjára a Digiméter kutatási sorozat a Smartcommerce Consulting, a Reacty Digital a Virgo és az eNET összefogásában. Elsődleges céljuk a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának felmérése, illetve támogatása a leghatékonyabb fejlesztési irányok felé.

Napló-információ

A legdigitálisabb hazai kkv címet idén egy veszprémi cég, a Klausz Melinda vezette kozossegi-media.com (Klausz Social Group Kft.) nyerte. A díjat a Virgo Tudásmegosztó konferencián adták át.
Klausz Melinda cége ezúttal a 25. szakmai díjat vehette át, korábban többek között a VeszprémFest, Rozé, Rizling, Jazz Napok közösségimédia-kommunikációjáért a Magyar Marketing Szövetség, közösségi konfliktuskezelésért a KREATÍV Influ’ ARANY díját is megkaphatta, de díjakat kaptak már városmarketing- és hotelmarketing-projektjeikért is, illetve az Év Marketing Nagykövete megtisztelő címet is megkapta már a marketingszakmától.
Hogy a digitális térben elsők tudnak lenni a vállalkozások között, talán annak is betudható, hogy korábban a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának marketingvezetőjeként Klausz Melinda az országban elsőként vezette be a kart is a közösségimédia- felületekre, elsőként livestreamingelt, készített kiterjesztettvalóság-kiadványt a Veszprémi Egyetemi Napoknak, s mind a mai napig a közösségimédia-felületek kapcsán oktat, kutat és ezeken kommunikál/hirdet cégeknek, állami szervezeteknek és városoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!