Telekom Veszprém

2022.11.29. 13:18

Idegenben is vernék a Zagrebet

Idegenben folytatja szereplését a Telekom Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligájában. A bakonyiak továbbra is veretlenül menetelnek a sorozatban, de a múlt heti összecsapásukból kiindulva ma igen nehéz dolguk lesz.

Horváth Gábor

A múlt heti mérkőzés izgalmas volt Fotó: Penovác Károly/Napló

A PPD Zagreb vendégeként lép pályára ma (20.45) a Telekom Veszprém a Bajnokok Ligája A csoportjában. A nyolcasban a bakonyiak hat sikerrel és egy döntetlennel az első helyen állnak, a horvátok a hetedikek három egységgel.
Múlt csütörtökön a Veszprém Arénában csaptak össze a felek és az összecsapás kifejezés is helytálló, hiszen egy igazi kemény derbit láthatott a nagyérdemű. A PPD Zagreb a találkozó jelentős részében hatékonyan tudott védekezni és a támadójátéka is ötletes volt. Ez arra volt elegendő, hogy megszorongassa a házigazdát. A 47. percben még döntetlen (24-24) volt az állás, az 54. percben pedig kettővel (29-27) vezetett a Telekom, amely a hajrában ellenfele fölé nőtt és végül négy találattal győzött (32-28).
A horvátok nemrég kinevezett mestere, a veszprémiek volt játékosa, Slavko Goluza a mérkőzést követően úgy fogalmazott, hogy rendkívül büszke csapatára, ám sajnos az utolsó 10 percben már nem tudták a lépést tartani a védekezést váltó hazaiakkal. A horvátok hangsúlyozták, hogy saját otthonukban még ennél is többet beleadnak és szeretnék megállítani a magyar együttest.
Nem lesz könnyű, mert Momir Ilics legénysége továbbra is remek formában van ezen az őszön. Akadnak persze meccseken belüli hullámvölgyek, hibák, ám a bő keretben mindig akadnak olyan játékosok, akik „megtolják a szekeret” és a gárda rendre felülmúlja riválisait.
Ráadásul Ilicséknek sem lesz már meglepetés a horvátok Goluza érkeztével történő stílus változása és formajavulása, az első meccs tapasztalatai alapján tudnak készülni a mai összecsapásra.
Ebben a félévben eddig egyedül a Madgeburg tudott pontot rabolni a Telekomtól, a németek emlékezetes meccsen ikszeltek a Veszprém Arénában.
A bakonyi csapat legutóbb szombaton lépett ott pályára, 44-28-as sikert aratva a Csurgói KK-val szemben a honi bajnokságban.
A Bajnokok Ligája A csoportjának állása: 1. Telekom Veszprém 13 pont, 2. Paris SG 12, 3. Magdeburg 9, 4. GOG 7, 5. Dinamo Bucuresti 7, 6. Plock 5, 7. Zagreb 3, 8. FC Porto 0.
A nyolcadik forduló programja, szerda, 20.45: PPD Zagreb–Telekom Veszprém, GOG–PSG. Csütörtök, 18.45: Plock–Dinamo Bucuresti, 20.45: FC Porto–Magdeburg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában