Húsz-harminc éve alig ismertük, ma már alig van olyan kiskert, amelyben nincs néhány bokorral belőle. Bőtermő, finom, egészséges, nem is hizlal, miért is ne szeretnénk. Sok ötletünk van, mihez használjuk ezt a – szerencsére – bőven termő zöldséget.

Ezért csodazöldség a cukkini

Aki valaha is termelt cukkinit, tudja, milyen hálás konyhakerti növény. Egész nyáron és ősszel ontja a terméseit, egyetlen tőről is töméntelen mennyiséget lehet szüretelni. Így aztán könnyen előáll az a helyzet, hogy már minden szomszéd kapott belőle bőven, a fagyasztó is dugig van vele, de még mindig hegyekben áll. Ki nem dobjuk, mi legyen vele? Szerencsére annyira változatosan készíthető, hogy akár mindennap ehetjük, nem fogjuk megunni. Mivel ilyenkor, nyár derekán szinte fillérekért kapható a hazai cukkini, akkor is érdemes hetente többször is felvenni az étlapra, ha nincsen saját termésünk.

[eadvert]

Egytálételek: szinte mindenhez hozzáadhatjuk, jó lesz. Enyhe íze jól harmonizál a húsokkal és a zöldségekkel egyaránt. Ha rövid ideig sütjük, akkor roppanós falat lesz a raguban, ha tovább, akkor krémesíti az ételt. Remekül illik a lecsóba, és mindenféle serpenyőben készülő apróhúst, májat feldobhatunk vele.

Köretek: gyakorlatilag szénhidrátmentes, mégis finom és laktató körítés bármilyen húshoz, sajthoz, tojáshoz vagy zöldségropogóshoz. Kis libazsíron vagy olívaolajon só nélkül gyorsan megpirítjuk a feldarabolt zöldséget. Csak akkor sózzuk, ha már elkészült. Klasszikus változat, ha sok fokhagymát és/vagy kaprot adunk hozzá. Tengeri hangulatot kap, ha reszelt citromhéjjal és kis citromlével ízesítjük az obligát só és bors mellett. Jó falusi ízeket idéz, ha szalonnazsíron pirítjuk meg, majd adunk hozzá némi paradicsomot és egy kis almát is. Ha lereszeljük, kinyomkodjuk, és teszünk hozzá tojást, kicsi lisztet, fűszereket, remek sült köreteket készíthetünk belőle: ha sűrűbb a tészta, akkor muffint, ha hígabb, akkor palacsintákat süthetünk belőle.

Sütemények: bármilyen kevert tésztába tehetünk egy csésze lereszelt, levétől gyengéden kinyomkodott cukkinit, jó szaftos lesz tőle a süti. Pitéknél, réteseknél lazíthatjuk vele az olyan szárazabb töltelékeket, mint a dió vagy a mák.

Bolognai raguval töltött cukkini

Kapros cukkinis lecsó

Tárkonyos cukkinifőzelék

Joghurtos-cukkinis csirkemell

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.