Lassan már az lesz a furcsa, ha a világ legújabb, legmerészebb és talán legnagyobb társadalmi hatású új technológiai fejlesztését nem Kínában találjuk meg. Ez most sincs másképp, bár ennek ezúttal nem csupán technológiai, hanem jogi okai is lehetnek.

Egy múlt heti hír szerint ugyanis Peking és Kanton város egyes részein működhetnek először éles tesztüzemben a robottaxik – főként azért, mert a keleti világban a szinte még ki sem dolgozott robotjogszabályok alóli felmentést néhány vállalat könnyebben megszerezheti, akár ideiglenes jelleggel, mint a talán túlzottan is óvatos, az emberi jogokat, az egészséget jobban óvó nyugati társadalmakban. Különösen Európában, hiszen Észak-Amerikában hasonló, nyílt utcai, igaz, sok tekintetben korlátozott engedélyeket már adtak ki robottaxis vállalkozásoknak.

Ennek megfelelően Peking kisebb részén már megengedték az éles teszt-üzemet néhány önvezető taxinak. 

Igaz, jogilag is felelős, hús-vér sofőröknek még ülniük kell az autókban. 

Pontosabban nem sofőrnek szükséges a kocsiban lennie, és nem is feltétlenül a vezetőülésben, csak egyfajta technikai személyzetről van szó, hogy műszaki hiba vagy baleset esetén legyen, aki intézkedik. Azaz a vezetésbe semmilyen módon nem avatkoznak bele. Továbbá, a helyi hírek szerint, néhány hónapon belül már nem lesz szükség ezekre az emberekre sem.

 

GUANGZHOU, CHINA - MAY 13: Citizen buys food from the self-driving dining car on May 13, 2022 in Guangzhou, Guangdong Province of China. The self-driving dining car only needs citizens to wave their hands to stop. After choosing their own meals, they can use wechat or Alipay to scan the code for payment. Then the corresponding window will automatically open and consumers can pick up their own meals. Such unmanned retail is intelligent, flexible, convenient and fast, without contact with others. In addition, it is supervised by the government, and the food safety and quality are guaranteed. Stringer / Anadolu Agency (Photo by STRINGER / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Egy helyi polgár önvezető büfékocsiból telefonnal vásárol Kanton városában. Akár robotsofőr vezette taxival is érkezhet a jövőben piknikezni a parkba. Fotó: Anadolu Agency via AFP

Évek munkája

Persze nem a semmiből lépett elő az a két vállalat, amely pár hete éles tesztre kapott engedélyt: több mint két esztendő, lényegében balesetmentes tesztelés után kapta meg az engedélyt a taxiszolgáltatásra az első önvezető startupcég Kínában. A Pony.ai száz autóval kezdheti meg tevékenységét Kanton Nansa nevű városrészében és Peking egy kerületében, de – ahogy említettük – egyelőre biztonsági okokból lesz az autókban sofőr is. Lényegében ugyanilyen engedélyt kapott a kínai fővárosban a Baidu (gyakorlatilag a kínai Google) Apollo Go nevű szolgáltatása is.

Nemcsak a két év Kínában és más országokban gyűjtött balesetmentes tapasztalat, hanem a világ egyik vezető gyártója, a Toyota is a Pony.ai mögött áll. Emellett az innovatív cég az elvi jóváhagyást már 2021 végén megkapta, a tényleges engedélyre pedig további öt hónapot kellett várnia.

Az engedély természetesen óriási lökést jelent a cég számára, amelynek előzetes, még tőzsdei bevezetés előtti értéke 9 milliárd dollár (azaz 3200 milliárd forint) közelébe emelkedett. Persze ez csak a kezdet, hiszen a Pony.ai azt is közhírré tette, hogy 2023-tól két másik kínai nagyvárosban is el akarja indítani a robotaxikat. Mi több: a vállalat nemrég bejelentett 2022-es tervei közt van, hogy a GAC gépkocsigyártóval is együttműködik az önvezető applikációk terén, továbbá önvezető megoldásokat is beszerelnek az autókba. Mindez nem kis szó, hiszen a Pony.ai az első kínai vállalat, amely ilyen engedélyt kapott a robottaxik éles kipróbálására.

Amerikából (is) jöttek

A kínai startup legnagyobb, legismertebb konkurense a Google (Alphabet Inc.) tulajdonában lévő Waymo, továbbá a General Motors által támogatott Cruise, amely San Franciscóban február elején kapott engedélyt néhány hasonló robottaxira.

Ázsiában mégsem ez a két óriás, vagy más kisebb nyugati cégek számítanak riválisnak, hanem a Baidu, amelynek az Apollo Go nevű kereskedelmi önvezető taxiszolgáltatása ugyancsak engedélyt kapott Pekingben arra, hogy élesben működjön.

Korlátozott területen

A sofőr nélküli személygépjárművek Pekingben mindössze 60 négyzetkilométernyi területet járhatnak majd be, ami körülbelül két nagyobb budapesti kerületnek felel meg. Egyelőre csak a Jicsunagcsen nevű városrészben közlekedhetnek, igaz, Peking teljes közigazgatási területe 32-szer nagyobb Budapestnél, majdnem Magyarország ötöde. Vagyis ez esetben is korlátozott területről van szó. A másik város, Kanton szintén 14-szer nagyobb területű, mint Budapest, de ott is csupán néhány városrészt érint az engedély.

Kevesen vannak még

A baleseti statisztikák miatt az sem mindegy, hogy pár tucat vagy több ezer ilyen taxi áll-e éles tesztüzembe. Első körben a Pony.ai tíz, a Baidu pedig négy autóra kapott engedélyt, igaz, már a közeljövő is nagy változásokat hozhat ebben, mert mindkét cégnek komoly tervei vannak a bővítés kapcsán. Hónapok kérdése, és a Baidu egy tucat autóra növelné a flottáját, sőt a Pony.ai is bővítene, ám hogy mennyivel, azt egyelőre nem árulták el.

Mindkét vállalat önálló mobilos alkalmazásokat ad a robottaxik utasainak. 

Az előbbi neve PonyPilot Plus lesz, a Baidu pedig Apollo Go applikáción át biztosítja a robotsofőrös személyszállítók megrendelését. Azaz az ilyen autókat egyelőre külön kell rendelni, azaz egyetlen utas sem fog „véletlenül” hús-vér vezető nélküli járműbe ülni, csak azok, akik bíznak a technológia kiforrottságában.

Érdekesség, hogy Amerikának van még 1-2 év előnye Kínával szemben ezen a téren, hiszen az Egyesült Államokban a Pony.ai már három kaliforniai városban is üzemeltet autonóm járműveket úgy, hogy azokban a Kínában megkövetelt biztonsági személyzetnek sem kell jelen lennie.

Létezik magyar sikermegoldás is

Az aiMotive az önvezető autókhoz fejleszt szoftvereket, autóipari szimulátort, tervez csipeket, illetve épít adatgyűjtő rendszereket. A hét éve elindított, nemzetközileg is igen sikeres, immár nagynak számító, több tízmillió dollárnyi, jórész nemzetközi kockázati tőkét is bevonó hazai cég alapját a mobiltelefon-piacra fejlesztett megoldások adták. A társaság fejlesztéseit több autógyártó, így a PSA (ez esetben a Stellantis) és a Volvo modelljein is tesztelték. Most a Sony önvezető autóján, a Vision-S projekten dolgoznak. Kishonti László alapító sikerének titka (túl a rengeteg befektetett munkán és a szerencsén) az, hogy már a kezdetektől fogva az autógyártók „fejével gondolkodva” fejlesztették okos megközelítésű megoldásaikat, amelyek nemcsak gyorsak és hatékonyak, de jóval olcsóbbak is a legtöbb konkurensükhöz képest.

Képalá: Egy helyi polgár önvezető büfékocsiból telefonnal vásárol Kanton városában.