Minden hazai fürdő és strand áremeléssel indította a szezont, miután egy május végi salátatörvény feloldotta az önkormányzati intézményekre vonatkozó áremelési tilalmat. Ezzel megszűnt az a két éven át tartó helyzet, amikor e fürdők a költségeik tényleges és tetemes növekedése ellenére sem emelhették a bevételük nagy részét belépőjegyek árát – mondta a VG-nek Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

Az önkormányzati fürdők belépőjegyeinek ára zömében 20-25 százalékkal nőtt, ami nyilvánvalóan nem fedezi a teljes költségnövekedést, különösen nem azokban a fürdőkben, amelyek főleg a helyi vendégforgalomból élnek. 

A fürdőszövetség főtitkára rámutatott: mindenhol mérlegelni kellett, hogy mit bír el a környékbeli lakosság, mert az üres fürdő a legdrágább. Így, noha akár duplájára is nőhettek volna az árak, erre végül nem nagyon volt példa. A költségek azonban elszálltak, sokkolóan emelkedett a fürdők rezsiköltségének jókora részét kitevő áramár, néhol a korábbi ár ötszöröse szerepel az éves szerződésben. 

A fürdők nem számítanak kkv-nak, mivel önkormányzati cégek, nem pedig lakossági fogyasztók, nem fix áron kapják az energiát. Drasztikusan megdrágultak a vízkezeléshez használt vegyszerek is, van, amelyik 280 százalékkal, de mindegyiknek legalább megduplázódott az ára tavaly óta. A nyersanyagok drágulásának és a forint gyengülésének még nincs vége, ráadásul a HR-költségeket is számottevően megnöveli a garantált bérminimum magasabb béreket is felfelé toló emelése, a munkaerőhiány, továbbá a diákok és az alkalmi munkások megugrott bérigényei.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

 

Az elmúlt két évben a Covid miatt nem utaztak sokan külföldre, most pedig a háború, a repülőjegy drágulása és az euró erősödése segítheti a belföldi turizmust Balogh Zoltán szerint, aki biztos abban, hogy a fürdőhelyek a nyári utazási célpontok tervezésénél is a toplisták élére kerülnek.

Így a természetes vizek, az épített fürdőhelyek, a fővárosi és a vidéki strandok, az élmény- és gyógyfürdők, valamint az aquaparkok akár meg is ismételhetik a Covid előtti vendégforgalmi rekordokat a zömében optimista piaci szereplők szerint. „Ám néhány, a magyarok által igen kedvelt szomszédos, illetve közeli célország korlátozások nélkül vagy minimális korlátozással várja a vendégeket” – tette hozzá Balogh Zoltán.

A fürdőüzemeltetők remélik, hogy a nagy cégek továbbra is szívesen adnak Szép-kártyát dolgozóiknak. E kártya bizonyítottan fontos forrás a belföldi turizmusban, annak ellenére is, hogy a felhasználhatósági spektruma jócskán kibővült, vásárolható vele már fogyasztási cikk is.

A fürdők egyelőre nem tapasztalták, hogy esett volna a forgalmuk a magasabb belépőjegyárak miatt, mert a kis fürdők mérsékelten emeltek, a nagyobb, a külföldi vendégekre is jobban építőknél pedig emelkedik a látogatók száma. 

A hazai fürdőbelépők ára régiós szinten igen kedvező: a szomszédos országokban jellemző 30 eurós, 12 ezer forintos árat még a legdrágább magyarországi fürdőben sem kérik el. A hazai strandok legfeljebb 2,5-4 ezer, a budapesti történelmi gyógyfürdők újabban 7-8,5 ezer forintos jegyet kínálnak.

Az energia tetemes drágulása mindeközben energiahatékonysági beruházásokra ösztönzi, vagy inkább kényszeríti a fürdőket – mondta a fürdőszövetség főtitkára, hangsúlyozva, hogy ehhez a TOP-os (Terület- és településfejlesztési operatív program) pályázatok számottevő segítséget, több százmillió forintos támogatást biztosítanak. Hagyományosan a napelemes beruházások, a hőszivattyú áramszükségletének megújuló energiaforrásból történő biztosítása és az elfolyó meleg vizek hőenergiájának visszanyerése a projektek lényege.

Van, ami nem változik

Már tizenhárom éve változatlan tétel a fürdők társadalombiztosítási finanszírozásának összege, amely a központi költségvetés szempontjából nem számottevő, az intézmények azonban egyre nehezebben gazdálkodják ki – tájékoztatott a Magyar Fürdőszövetség. A VG információi szerint a 2012 óta biztosított évi négymilliárd forint helyett nyolcmilliárdra lenne szükség. A fürdőgyógyászat a súlyos energiaszámlák mellett akut munkaerőhiánnyal is küzd.