Közélet

Naponta alig száz métert haladnak előre az oroszok, lelassult az offenzíva

Egyelőre nem sikerült bekeríteni Bahmutot, pedig hetek óta serényen próbálkozik Moszkva az amúgy stratégiailag nem túl fontos település bevételével.

Bár hétfőn még úgy tűnt, elérheti a hetek óta hőn áhított sikert az orosz hadsereg, a legfrissebb hírek szerint alaposan lelassult az offenzíva az ukrajnai front keleti részén. Az orosz csapatok október óta próbálják elfoglalni Bahmut (Artemovszk) városát, és bár hétfőn bejelentették, hogy hamarosan bekerítik a települést, az amerikai katonai agytröszt, az Institute for the Study of War (ISW) szerint ez korántsem sikerült. 

Fotó: AFP

A szervezet szerint az oroszok valóban elfoglalták a Bahmuttól délnyugatra, mintegy 15 kilométerre fekvő Ozarianivka települést az elmúlt napokban, ám onnan nem jutottak előrébb. Az ISW műholdfelvételeket és egyéb videókat elemezve arra jutott, hogy egyelőre nem sikerült bekerítenük a várost, amelynek egyébként legfeljebb presztízsértéke lehet, stratégiailag nem túl fontos településről van szó. 

Ráadásul ezt is nehezen sikerül elfoglalni, az ISW szerint október óta átlagosan naponta 100-200 métert halad előre a front, 

annak ellenére, hogy az oroszok ide koncentrálják a legjobb erőiket, köztük a Wagner zsoldoscsapat elit egységeit. 

Északon új front nyílhat

Közben a hírek szerint Fehéroroszországban egyre komolyabb csapatösszevonásokat hajt végre Oroszország. Az ISW adatai szerint jelentős mennyiségű páncélost, tankot, rakétaindító egységet és katonát vontak össze Breszt környékén. Ez arra enged következtetni, hogy Moszkva ismét megpróbálhat Kijev ellen vonulni, miközben az ukrán hadsereg jelentős része délen harcol. Ugyanakkor az is lehet a célja, hogy megossza az ukránokat, így a meggyengült déli fronton eséllyel vehetik fel a harcot. 

Mindenesetre az orosz hadsereg továbbra is főleg a rakétatámadásokra támaszkodik és az egyre hidegebb időjárással próbálja térdre kényszeríteni az ukránokat. 

 

Ukrajna Bahmut háború Oroszország Wagner-csoport
Kapcsolódó cikkek