Április közepén dönt a kormány az árstopok meghosszabbításáról. Bár idáig úgy tűnt, lezárul a rögzített árak kora Magyarországon, a kormányzati megszólalások alapján egyre nagyobb az esélye, hogy a kabinet további három hónappal kitolja az élelmiszerekre vonatkozó árstopot, amelynek jelenlegi határideje 2023. április 30.

20220917 Kaposvár Tej, egy kaposvári kisboltban, árstop. Fotó: Lang Róbert lrSomogyi Hírlap
20220917 Kaposvár 

Tej, egy kaposvári kisboltban, árstop. 

Fotó: Lang Róbert lr
Somogyi Hírlap
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a kabinet fenntatja azokat az intézkedéseket, amelyek a drágulás mérséklését szolgálják, így az árstopok is addig maradnak, amíg érezhetően nem csökken az

Erre pedig az elemzői várakozások szerint március–április folyamán aligha lehet számítani, hiába vagyunk túl az inflációs fordulaton, a tavaszi hónapokban bőven 20 százalék fölött alakulhat a fogyasztói árak emelkedése, tehát ez a feltétel biztosan nem áll fenn.

„Korábban volt egy olyan várakozás is, hogy április végén a kormány nem hosszabbítja meg az árstopokat, ám sem a miniszter szavai, sem az inflációs folyamatok nem támasztják alá ezeket a vélekedéseket” – mondta a Világgazdságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki úgy számolt, hogy a februári 25,4 százalékos drágulás után, márciusban 24,7, áprilisban pedig 23,5 százalékos lehet a fogyasztói árak emelkedése, de még májusban és júniusban is 20 százalék fölött alakulhat.

Ha arra a vár a kormány, hogy érezhetően csökkenjen az infláció, az csak az év második felében jöhet el

– jegyezte meg a szakember, hozzátéve, ezek alapján tehát nem kizárt, hogy később még három hónappal, tehát összegészében még fél évvel meghosszabbítja az árkorlátozásokat. Török Zoltán ugyanakkor úgy véli, hogy nem jó, ha az árakat ilyen durva intézkedésekkel befolyásolja az állam, ezért jó lenne a korlátozást mielőbb kivezetni. 

Érdekesség, hogy egyébként a kormány is így gondolja: Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára januárban a parlament költségvetési bizottságában ugyanis azt mondta, a kabinet és a jegybank között is egyetértés van arról, hogy ki kell vezetni az ársapkákat, csak az időpont a kérdés.

A kabinet 2021 őszén vezetett be átmenetileg árstopot egyes alapvető élelmiszerek esetén, majd később arról is döntött, hogy kibővíti ezt az intézkedést: az árkorlátozás már a tyúktojásra és az étkezési burgonyára is vonatkozik, miközben a korábban megjelölt hét termékre változatlanul érvényes. 

A döntés hatálya 2023. április 30-ig szól, és az alábbi termékekre terjed ki:

  1. kristálycukor,
  2. búzafinomliszt (BL 55),
  3. finomított napraforgó-étolaj,
  4. házi sertéscomb,
  5. csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég,
  6. ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalék zsírtartalmú tehéntej,
  7. tyúktojás,
  8. étkezési burgonya, az újburgonya kivételével.

A szabályozás értelmében az első hét termék ára nem lehet magasabb a 2021. október 15. napi ellenértéknél, az utolsó két árucikké pedig a 2022. szeptember 30-i árnál.

A Magyar Közlönyben 2022. december 28-án jelent meg az a jogszabály, amely módosította az árak megállapításáról szóló törvény ideje alatt eltérő alkalmazásának kormányrendeletét. A változás lényege, hogy a kereskedőknek a készletüket, illetve annak kihelyezését a vásárlók számára olyan mennyiségben kell biztosítaniuk, hogy az a vásárlók kiszolgálására – áruhiány elkerülésével – folyamatosan elegendő legyen.

Ennek érdekében egy fontos mennyiségi támpontot is rögzítettek. Eddig úgy volt, hogy az árstopos termékekből naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó, az adott évben (2021 és 2022) átlagos napi, a kereskedőnél készleten lévő mennyiség árusítása kötelező. Január közepétől ennek a kétszerese az elvárás, ha szükséges. 

Ettől függetlenül a Tesco bejelentette, hogy megemeli az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet a húsvét előtti időszakban, a tojás esetében pedig el is törli.