Tíz csapat vett részt

2022.08.07. 15:21

Telt házat hozott az idei lecsónap Zalaegerszegen

Jó barátok körében jó hangulatban főzőcskézni, nem kell más a kellemes időtöltéshez pláne, ha ezzel még jó ügyet is szolgálnak.

Arany Gábor

Telt házat hozott az idei lecsónap. Képünkön a Korona Pékség csapata: Takács Mónika, Buzsáky Balázs, Oláh Ernőné Fotó: A szerző

Ez a vezérlő elve a közösségi főzéseknek, és ezek sorába lépett be a landorhegyi jótékonysági lecsónap is, amit 2016-ban hívott életre a településrészi önkormányzat és a Keresztury VMK. Erről Makovecz Tamás önkormányzati képviselő beszélt érdeklődésünkre az augusztus első szombatján a Napfény étterem parkolójában megrendezett idei lecsónapon.

S miért pont lecsó? Nos, ez a nyári hónapok kedvelt finomsága, ami jó alapot ad a fantáziának, a változatos étkeknek, márpedig a cél, minél több érdeklődött vonzani, és ezáltal természetesen támogatást gyűjteni. 

Az is a lecsó mellett szólt, hogy ilyen még nem volt a városban, pedig már sokféle éteknek rendeznek programot. Említhető lenne az étel olcsósága is, de ez már a múlté, minthogy a 2016-os egységár is, amit akkor 500 forintban határoztak meg, de most szombaton már 800 forintért lehetett lakmározni. Sokan éltek a lehetőséggel, hiszen a Napfény étterem parkolójára majdnem ki lehetett tenni a megtelt táblát. A járvány miatt kihagyott két év után már sokan várták a lecsónapot.

A szombati főzésre 10 csapat jelentkezett, számukra a rendezők biztosították az alapanyagokat. Az induláshoz 12 kiló paprikát, 5 kiló paradicsomot, 3 kiló hagymát, no meg tüzelőt kaptak a csapatok. A begyújtáshoz hidegfront biztosította a huzatot. Ez csak kisebb kihívást jelentett, mint amire készültek, erről számolt be Buzsáky Balázs, aki a Korona Pékség csapatát erősítette. Mindenesetre a lángok oltalmára alkalmi tűzvédő falat is emeltek téglákból. Az ízek érlelését Koronáéknál Oláh Ernőné irányította, akinek Takács Mónika is segédkezett. Mint elárulták, bőséges hagymaágyon pirították meg a kolozsvári szalonnát fűszer- és chilipaprika társaságában, erre érkezett a paradicsom, majd az első rottyantás után a felszeletelt paprikával és a lecsókolbásszal bővítve saját levében, víz hozzáadása nélkül érlelték össze a színes, ízes keveréket.

A hagyományokhoz híven a lecsónap bevételével landorhegyi köznevelési, oktatási és szociális intézményt támogatnak. Ez évben negyed millió forint gyűlt össze, amit a Landorhegyi Idősek Gondozóháza kapott meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában