Mindent megőriz, ami jó

2022.08.15. 19:00

Európa zászlaja is a Szűzanyára utal – mondta Nagykapornakon az érsek

„Kérjük a boldogságos Szűzanyától, hogy mi is tudjuk az ő hitét örökölni abban a korban, melyben az a cél, hogy Európából végleg száműzzék a kereszténységet” – mondta Mária mennybevételének ünnepén dr. Márfi Gyula emeritus veszprémi érsek.

Péter B. Árpád

Dr. Márfi Gyula misét mond a Remetekertben Fotó: PBÁ

„Az égen nagy jel tűnt fel, egy asszony, akinek öltözete a Nap volt, lába alatt a Hold, fején pedig 12 csillagból korona” – kezdődött a vasárnapi olvasmány. Dr. Márfi Gyula a remetekerti szentmisén felidézte: egy párizsi apáca 1830-as látomása alapján két évvel később elkészült a csodás érem, egyik oldalán ez áll: Szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk. A másikon pedig a Szűzanya tőrrel átszúrt szíve mellett Jézusé látható, tövissel koronázva. Körben pedig tizenkét csillag.

Az emeritus érsek elmondta: 1950-ben, amikor még nem volt EU, de az Európa Tanács már létezett, kiírtak egy pályázatot a kontinens zászlajának megtervezésére. Végül 1955. december 8-án – a szeplőtelen fogantatás ünnepén – hirdettek eredményt, s a 101 pályamunka közül egy vallásos rajztanár alkotása győzött. Ő a nyakában lévő csodás érmen látható tizenkét csillagot rajzolta fel egy kék mezőben. Persze, tette hozzá, „a bírálók nem tudták, honnan van e jelkép, különben valószínűleg el sem fogadták volna, hiszen a kiírásban az szerepelt: sem vallási, sem politikai szimbólum nem jeleníthető meg”.

– A mai nap Mária mennybevételének ünnepe – emelte ki dr. Márfi Gyula. – Elsőnek Krisztus támadt fel a halálból, másodiknak pedig a boldogságos Szűz Mária, akinek – Jézuséhoz hasonlóan – a teste nem látott romlást.

Az emeritus érsek felidézte: egy császárnő 450 táján a jeruzsálemi pátriárkától Mária-ereklyét kért, de azt a választ kapta: Isten anyjának nincsenek ereklyéi a földön. XII. Pius pápa fogalmazta meg hivatalosan 1950-ben: „Mária szent testét soha sem érte rothadás, az isteni Ige lakhelye porrá és hamuvá nem válhatott”.

– Ez a nap a test ünnepe is – folytatta dr. Márfi Gyula. – Hajlamosak vagyunk „túllelkizni” a keresztény tanítást, mintha a testünk valami rossz lenne. Ám ez nem igaz, hiszen azt is a Jóisten teremtette, s arra van hivatva, hogy feltámadjon és része legyen a mennyei dicsőségnek. Én nem csak az elhunytak lelki üdvéért, hanem az egész emberért misézem.

Az emeritus érsek szerint a Jóisten mindent megőriz a mennyországban, ami jó – akár a házi kedvenceket is.

– Az első emberek elveszítették az édenkertet, de az Úr Jézus pont azért jött, hogy visszaadja azt nekünk, s ott növények és állatok is lesznek, hiszen az Úr a világ végezetén mindent újjáalkot.

Az ünnepi szentmisét szeretetvendégség követte a Remetekertben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában