Magyar falu program

2022.08.17. 15:00

Útépítés és támogatások Beleznán

Belterületi és összekötő utak javítására koncentrálnak jelenleg Beleznán. Emellett a családokra is odafigyelnek, hiszen a tanévkezdés előtt minden gyermek támogatást kap.

Benedek Bálint

Belezna polgármestere, Bődör István a felújítás előtt álló útszakaszt mutatja.

Fotó: Szakony Attila

Tavaly, lapunk is beszámolt arról, hogy egy belügyminisztériumi pályázat jóvoltából és saját forrásból, 20 millió forint ráfordításával megújult a József Attila utca. A beruházás időszerű volt, ugyanis a korábbi burkolat szinte teljesen eltűnt. Az összegből aszfaltozást és padkázást végeztek el 380 méter hosszan.

- Most pedig az ugyancsak mély kátyúkkal és gödrökkel tarkított fennmaradó 350 méter hosszú szakaszra nyertünk a Magyar falu programban 20 millió forintot – fogalmazott Bődör István polgármester. – A beruházás hamarosan indul, melynek keretében szintén aszfalt borítással és új padkával elkészül a teljes utca a lakosság legnagyobb örömére. Az utak rekonstrukcióját folytatnánk, ezért a Belügyminisztérium vidékfejlesztési alapjából 60 millió forintra pályáztunk, melyből a Beleznát Murakeresztúrral összekötő 5 kilométeres aszfaltozott szakaszán két kritikus részre koncentrálnánk. A gyerekeket iskolába szállító falubusz itt közlekedik, ám az érintett területek katasztrofális állapotban vannak, szinte szétesett az útburkolat. Bízunk a kedvező elbírálásban, hogy minél előbb orvosolhassuk a problémát.

A polgármester hozzátette: közeleg az iskolakezdés, ezért a napokban elkezdték kiutalni a beleznai családokban élő gyerekeknek a tanévkezdési támogatást. A 40 ezer forint beiskolázási segélyt fejenként minden helyi óvodás, általános és középiskolás gyermek megkapja, sőt a felsőoktatásban tanulóknak is jár. Ezzel szeretnék megköszönni a közel 60 családnak, hogy a településükön élnek, s talán innen tervezik a jövőjüket is.

A következő időszak tennivalóiról szólva Bődör István elmondta: a Start közmunkaprogramon keresztül lehetőség nyílt úgynevezett hidegaszfalt vásárlására, melyből az önkormányzati utak kátyúzását még a tél beállta előtt elvégezhetik. Talán jövőre a szintén rossz állapotban lévő Mező Imre utca felújítására is pályázhatnak. Ezen kívül az önkormányzat épületének energetikai felújítására nagy szükség lenne, ami közel 100 millió forintba kerülne, de a mai viszonyok között ez egyelőre csak álom marad, bár legalább az intézmény fűtése évek óta fatüzeléssel működik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában