ZalaZONE

2023.03.20. 19:30

A kiválóság útján járnak

Elismerő okleveleket adtak át a Nemzeti Kiválóság Elismerési Rendszer (NKER) bronz fokozatának 1 csillagos szintjét elért szervezeteknek a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ nagyelőadójában.

Zalai Hírlap

Dr. Háry András, a ZalaZONE Tudományos Park Kft. ügyvezetője, Tóth-Pákozdi Renáta, Csabi Virág, Nagy András és Szabó Kálmán

Forrás: ZH

A Nemzeti Kiválóság Elismerési Rendszer azt mutatja meg, hogy az adott szervezet milyen mértékben képes kiemelkedő, kiváló teljesítményt nyújtani egy világszinten elismert és széles körben alkalmazott nemzetközi menedzsment keretrendszer, az EFQM Modell tükrében. Tavaly a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központban elindult a modell bevezetése. Első körben három szervezet indult el a kiválóság útján: a Pannon Fejlesztési Alapítvány, a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont, valamint a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpont ZalaZONE.

A minapi rendezvény célja az EFQM modell alkalmazását elkezdő szervezetek elismerése volt egy oklevéllel, illetve az, hogy megosszák eddigi tapasztalataikat, eredményeiket az érdeklődőkkel. A program másik törekvése egy olyan közösségépítés elindítása volt, amelynek összetartó ereje az EFQM Modell alkalmazása. Elindult egy kezdeményezés ZalaZONE Kiválóság Központ néven, mely szintén ezt a célt szolgálja, s támogatja a modellt alkalmazását megkezdett szervezeteket. A ZalaZONE Kiválóság Központ célja egy EFQM értékeket közvetítő központ létrehozása a ZalaZONE ökoszisztéma számára.

Az okleveleket a Szövetség a Kiválóságért Egyesület (az EFQM magyarországi partnerszervezete) ügyvezetője, Szabó Kálmán adta át  a három szervezet képviselőjének: Csabi Virágnak, a Pannon Fejlesztési Alapítvány projekt asszisztensének, Nagy Andrásnak, a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont ügyvezetőjének és Tóth-Pákozdi Renátának, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpont ZalaZONE operatív és program koordinátorának. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában