111 honvéd vállalt önkéntes katonai szolgálatot

2023.03.23. 17:30

Felesküdtek a haza védelmére Nagykanizsán (videó)

Csütörtök délelőtt katonai alakulótérré változott a dél-zalai város központja, ugyanis a Magyar Honvédség 8 hetes Egységes Alapkiképzési és Lövész Alapozó Felkészítési Programját követően 111 honvéd tett ünnepélyes esküt a haza védelmére.

Pásztor András

A felsorakozott katonákat dr. Ruszin-Szenti Romolusz altábornagy és Gion Gábor államtitkár köszöntötte

Fotó: Gergely Szilárd

Az önkéntes katonai szolgálatot vállaló fiatalokat elsőként dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntötte. Mint mondta: tisztelet és köszönet jár mindazoknak, akik a haza védelmére esküsznek fel, ennél nagyobb áldozatot ugyanis nem lehet hozni. A vezérkari főnök egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a kiképzés és a szolgálat ideje alatt olyan képességekkel – fegyelem, csapatszellem – is felvértezik a katonákat, melyek nemcsak a harctéren, hanem az élet egyéb területein is hasznosak lehetnek.

Az eskütételhez felsorakozott tartalékosokat Gion Gábor,  a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára is köszöntötte. Mint emlékeztetett: Magyarországon 2004-ben függesztették fel a sorkatonai szolgálatot, melynek következtében a hazaszeretet fogalma is kezdett kikopni az értékek közül.

Esküt tesznek a katonák
Fotós: Gergely Szilárd

– A katonai hivatás állandó készenlétet jelent, ami komoly erőpróba – fogalmazott az államtitkár, aki felidézte, hogy az önkéntes tartalékos alakulatok már korábban jól vizsgáztak a Covid idején, amikor át kellett venni a kórházak irányítását, s egyéb épületek őrzését.

Az államtitkár arról is szólt, hogy a bevonulók számára a korábbi 5+1 hét időtartamú, laktanyai elhelyezéssel egybekötött alapkiképzés helyett, 5+1+2 hét időtartamú, napi bejárású – igény esetén laktanyai elhelyezés is biztosított – kiképzést tesz lehetővé, melynek keretében az alapkiképzés mellett a lövészképességek fejlesztésére, valamint a pszichikai és fizikai alkalmasságra is figyeltek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában