2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Opitz Barbi számára még mindig nem ért véget a rémálom

Továbbra sem zárult le a rendőrségi ügy, amelyben az énekesnő feljelentette volt szerelmét. A botrány kirobbanása óta három hónap telt el.

  • Opitz Barbi számára még mindig nem ért véget a rémálom

Bombaként robbant a hír idén nyáron, hogy Opitz Barbiról nyilvánosságra hoztak egy videót, amelyen ruha nélkül látható. Szörnyen kellemetlen helyzetbe került, mert a felvételen, amely az interneten keringett, bárki megnézhette, hogy mutat anyaszült meztelenül a jellegzetes hajkoronával rendelkező énekesnő. Barbi érthető módon eleinte nem kívánt reagálni a történtekre, hiszen nagyon megviselte a helyzet. 

A kezdeti sokk után elmondta: évekkel ezelőtt lepte meg a videóval a volt barátját, akinek abban a hiszemben küldte el a felvételt, hogy rajtuk kívül soha senki nem látja majd. Azt álmában sem gondolta volna, hogy az exe valaha közzéteszi. Az embereket két táborra osztotta az eset: szép számmal voltak a követői közül, akik mellé álltak, mások pedig pálcát törtek a feje felett és úgy vélték, megelőzhető lett volna a baj, ha egyáltalán nem küldi el magáról a videót.

Az énekesnő számára nem volt kérdés, hogy a hatóságokhoz fordul és feljelentést tesz a rendőrségen. A botrány kirobbanása óta 3 hónap telt el, a Bors utánajárt annak, hogy az ügyben történt-e előrelépés. Maga Barbi mondta el, hogy áll most a feljelentés.

Még nem került pont az ügy végére, továbbra is tart

 – kezdte az énekesnő, aki azzal folytatta, mikorra várható a végkifejlet.

– Amikor megtettem a feljelentést, akkor a rendőrök mondták, hogy ez egy hosszadalmasabb folyamat lesz. Úgyhogy arra kértek, legyek türelemmel, mert ez akár évekig is elhúzódhat – magyarázta.

A feljelentés megtétele után a következő lépés mindig az, hogy a felhozott vádakkal szembesítik a gyanúsítottat is, ám Barbinak arról sincs tudomása, hogy ez megtörtént-e már.

Nem tudok semmit arról, hogy behívták- és kihallgatták-e már a videóval kapcsolatban. Bízom benne, hogy ez hamarosan megtörténik! 

– tette hozzá Barbi, aki érthető módon szeretné már, ha életének ezt a fejezetét hivatalosan is lezárhatná, már csak azért is, mert milliós kártérítésre számíthat.

Természetesen roppant kellemetlen ez az ügy, de az élet nem áll meg, időközben Barbira is rátalált a szerelem. A szőke szépség ezt nem titkolja, sőt nemrégiben a rajongói tanácsát is kikérte vele kapcsolatban.

“Tegnap megviccelt a barátom a kulcsommal. Innen jött nekünk az ötlet, hogy szívesen csinálnánk nektek prank, vicces videókat. Mit szóltok ehhez?” – tette fel a kérdést a követőinek, akik teljesen odavannak érte és kedveséért, Albertért. 

 

 

 

 

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!