2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Romániába érkezett III. Károly

Magánlátogatásra Romániába érkezett pénteken III. Károly brit uralkodó, aki korábban, walesi hercegként rendszeres vendégnek számított az országban.

  • Romániába érkezett III. Károly

A május 6-án megkoronázott brit királyt Klaus Iohannis román államfő katonai tiszteletadással fogadta az elnöki hivatalban.

III. Károly személyében először jár brit uralkodó Romániában, ám a péntek délutáni "udvariassági találkozótól" eltekintve mostani látogatása is magánjellegű lesz - hangsúlyozta a bukaresti brit külképviselet.

A román elnöki hivatalban a fogadására összesereglett román állami vezetők, a civil társadalom képviselői és a külképviseleti vezetők előtt mondott rövid beszédében III. Károly azt mondta: otthon érzi magát Romániában és megszerette az országot, nagyra becsüli kultúráját, művészetét, történelmi örökségét, tájait és élővilága sokszínűségét.

Felidézte: rokoni szálak fűzik Romániához, édesapjának unokatestvére volt Mihály király, az országból 1947-ben elűzött utolsó román uralkodó. Kiemelte: 25 éve látogatja az országot, és tanúja volt fejlődésének, mély benyomást tett rá a fiatal nemzedék vállalkozó szelleme és alkotóereje minden területen, a technológiától a faluturizmusig és környezetvédelemig.

Rámutatott: Románia megőrizte falusi tájait, erdőségeit, fenntartható mezőgazdaságát és az élővilág számos olyan faját, amely Európa és a világ más vidékeiről már kipusztult - ez még értékesebbé teszi ezt az országot.

Klaus Iohannis megtiszteltetésnek nevezte, hogy megkoronázása után III. Károly első külföldi útja Romániába vezetett. Köszönetet mondott a brit uralkodónak, hogy érdeklődésével és ragaszkodásával külföldön is megismertette a romániai falvak világát, és az itt lakókat is arra figyelmeztette, hogy elődiek öröksége, a tőlük örökölt szokások, hagyományos mesterségek mekkora értéket képviselnek.

A román elnök megköszönte a Károly által walesi hercegként létrehozott alapítványnak nyújtott támogatást is, amely jelentős szerepet játszott az épített örökség megőrzésében, az ökogazdálkodás meghonosításában és a helyi közösségek fenntartható fejlődésének megalapozásában.

A bukaresti brit külképviselet nem árult el részleteket III. Károly további romániai programjáról, hogy ne sérüljön a látogatás magánjellege. Andrew Noble nagykövet a látogatás előtt emlékeztetett: a brit uralkodónak számos projektje van Romániában, melyeket civil szervezetekkel közösen valósít meg, látogatásai során többnyire ezekről tájékozódik, most is erre lehet számítani.

A román média úgy tudja, hogy III. Károly öt napot tölt Romániában és most is erdélyi házai egyikében fog lakni.

Károly 1998 óta rendszeres vendégnek számít Romániában, Erdélyben több házat, a székelyföldi Zalánpatakon falusi gazdaságot is vásárolt, ezeket szinte minden évben felkereste. A brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak: a király szépanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.

Borítókép: III. Károly brit uralkodó (középen) üdvözli érkezésekor a rá várakozó helybélieket székelyföldi birtoka előtt Zalánpatakon 2023. június 2-án este.

MTI/Kátai Edit

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!