2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Radar

Radar - Mese a 12 találatról, és ami mögötte van

A Szélesvásznú történelem című műsorunkban most a Mese a 12 találatról című vígjátékot elemezzük, amelynek érdekessége, hogy 1956-ban, tehát akkor játszódik, amikor igazán senki nem gondolt a felhőtlen kacagásra.

  • Radar - Mese a 12 találatról, és ami mögötte van

A Makk Károly rendezésében készült vígjáték nehéz időkben született, mégis az adott kor kispolgárai tudtak azonosulni a karakterekkel, amelyeknek a fő üzenete nyilvánvaló: merjenek a sarkukra állni.

Adásunkból az is kiderül, hogy a film hangulatát Várkonyi Zoltán kedélyes narrációja határozza meg, amely végigkíséri a film humoros jeleneteit.

Nemcsak a filmet elemezzük, de a történelmi hátteret is igyekszünk kibogozni László Ferenc történésszel.

Tartsanak velünk, tekintsünk együtt mögé annak, hogyan készült el egy vidám film akkor, amikor például az egyik főszereplőt Darvas Ivánt is nem sokkal a forgatás után bebörtönöztek. Ne feledjék tehát, szombaton a film előtt Szélesvásznú történelem 17:30-tól a HírTV műsorán.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!