PL: az Aston Villa javított a Bournemouth elleni vereség után

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.13. 15:42
null
Ings nagyszerű góllal szerezte meg a vezetést az Aston Villának (Fotó: Getty Images)
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) második fordulójának nyitómérkőzésén az Aston Villa az Evertont fogadta. A hajráig úgy tűnt, hogy a Villa könnyedén legyőzi Frank Lampardékat, az Everton azonban szépíteni tudott, sőt, az egyenlítésre is megvolt az esélye, de végül pont nélkül távozott a Villa Parkból.

 

Jobban kezdte a mérkőzést az Aston Villa, az első tíz percben Steven Gerrard csapata volt az aktívabb, majd fokozatosan az Everton vette át az irányítást. A 25. percben Gordon gólt is szerzett egy szöglet után, azonban a játékvezető ezt les miatt érvénytelenítette. A 31. percben Danny Ings révén a Villa szerezte meg a vezetést. Watkins középre tett labdáját vette át a 30 éves csatár, majd a tizenhatos előteréből, fordulásból talált egy nagyszerű lövéssel a kapuba.

A második félidőben az Aston Villa – annak ellenére, hogy sérülés miatt elveszítette Philippe Coutinhót – sokkal aktívabb volt. A 86. percben egy összjátékot követően Emiliano Buendía talált a kapuba, miután Watkins kiosztotta a második gólpasszát is. Úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés, azonban egy perccel később az Everton szépíteni tudott, Lucas Digne öngóljával felcsillant a remény Frank Lampard csapatának. Több helyzetet is kialakítottak a vendégek a végjátékban, de nem sikerült megszerezniük az egyenlítő találatot, így maradt a 2–1.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Aston Villa–Everton 2–1
(Ings 32., Buendía 86., ill. Digne 87. – öngól)

KÉSŐBB
Szombat

16.00:Arsenal–Leicester City
16.00:Brighton–Newcastle United
16.00:Manchester City–Bournemouth (Tv:Match4)
16.00:Southampton–Leeds United
16.00:Wolverhampton–Fulham
18.30:Brentford–Manchester United (Tv:Spíler1)

Vasárnap
15.00:Nottingham–West Ham United (Tv:Spíler1)
17.30:Chelsea–Tottenham (Tv:Spíler1)

Hétfő
21.00
Liverpool–Crystal Palace (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 1 1 4–1 +3 3
2. Newcastle 1 1 2–0 +2 3
2. Manchester City 1 1 2–0 +2 3
2. Bournemouth 1 1 2–0 +2 3
2. Arsenal 1 1 2–0 +2 3
6. Leeds United 1 1 2–1 +1 3
6. Brighton & Hove Albion 1 1 2–1 +1 3
8. Chelsea 1 1 1–0 +1 3
9. Aston Villa 2 1 1 2–3 –1 3
10. Liverpool 1 1 2–2 0 1
10. Leicester City 1 1 2–2 0 1
10. Fulham 1 1 2–2 0 1
10. Brentford 1 1 2–2 0 1
14. Wolverhampton 1 1 1–2 –1 0
14. Manchester United 1 1 1–2 –1 0
16. Everton 2 2 1–3 –2 0
17. West Ham 1 1 0–2 –2 0
17. Nottingham Forest 1 1 0–2 –2 0
17. Crystal Palace 1 1 0–2 –2 0
20. Southampton 1 1 1–4 –3 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik