PL: őrült módon bukta el a győzelmet a Tottenham, hatgólos meccsen nyert a Leeds

Vágólapra másolva!
2023.03.18. 18:23
null
Harry Kane betalált, de így sem tudott nyerni a Tottenham (Fotó: Getty Images)
A Tottenham 3–3-as döntetlent játszott a Southamptonnal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának szombati játéknapján. A Brentford ikszelt a Leicesterrel, a Leeds a Wolverhamptont, míg az Aston Villa a Bournemoutht győzte le.

SOUTHAMPTON–TOTTENHAM

A kiesés elől menekülő „szentek” múlt héten emberelőnyben mentettek pontot a Manchester United otthonában, s most, a Spurs ellen is bravúrra készültek. A BL-től búcsúzó Antonio Conte-csapat azonban jól kezdett, a szünet előtt a vezetést is megszerezte a télen szerződtetett Pedro Porro góljával.

A Soton azonban nem sokáig volt hátrányban, a fordulás utáni első percben Che Adams azonnal kiegyenlített (1–1). A skót találatára húsz perccel később a vendégek gólfelelőse, Harry Kane válaszolt, majd a 75. percben Ivan Perisic révén már kétgólosra nőtt a londoni előny (1–3).

Theo Walcott tett arról, hogy sokáig ne örüljenek a vendégek a stabil vezetésüknek, a korábbi angol válogatott szélső szépített. A hosszabbításban jött a dráma, ugyanis egy VAR-vizsgálatot követően a játékvezető a büntetőpontra mutatott, tizenegyessel jöhettek a hazaiak. Ki más állt volna oda, ha nem James Ward-Prowse, a Soton pontrúgás-specialistája pedig nem is hibázott, belőtte a büntetőt, és pontot mentett csapatának (3–3).

WOLVERHAMPTON–LEEDS UNITED

Egyik csapat sincs még biztonságban a kiesést illetően, így hatalmas tétje volt a mérkőzésnek, amit a egyértelműen a Leeds kezdett jobban. Jack Harrison góljával már a 6. percben a vendégeknél volt az előny, s bár ezután több nagy helyzete is volt a Wolvesnak, az első félidőben nem tudott egyenlíteni.

A második játékrészben Luke Ayling révén már kettővel vezettek a vendégek, amikor pedig a 62. percben Rasmus Kristensen is betalált, úgy nézett ki, eldőlt a mérkőzés.

Három percre rá szépítettek a hazaiak, Jonny Dejan Sztankovicsot idéző csodagóllal tette fel a Wolvest az eredményjelzőre.

JONNY HATALMAS GÓLJA

Egy szögletet követően Matheus Cunha csapott le a lepattanó labdára, lövése egy vendégvédőn irányt változtatott, és a kapuban kötött ki. Húsz perccel a vége előtt ismét volt esélyük a hazaiaknak a pontszerzése.

Jonny a 82. percben lenullázta ezeket az esélyeket, amikor odatalpalt ellenfelének, és azonnal piros lapot kapott. A megfogyatkozó Wolvesnak a 97. percben Rodrigo vitte be a kegyelemdöfést, beállítva a 2–4-es végeredményt.

BRENTFORD–LEICESTER

A szombat délután legkevesebb gólt hozó találkozóján sem maradtak izgalmak nélkül a nézők, egy-egy ponttal gazdagodott a Brentford és a Leicester is.

A hazaiak szerezték meg a vezetést az első félidőben Mathias Jensen révén, a vendégek Harvey Barnes találatával egyenlítettek a második játékrész elején. A 75. percben csereként beálló Shanon Baptiste gondoskodott a mérkőzés kiállításáról, a grenadai középpályás három perc alatt kapott két sárgát.

ASTON VILLA–BOURNEMOUTH

A Liverpool elleni bravúr után nem tudta a jó teljesítményét átmenteni az Aston Villa elleni bajnokira a Bournemouth. A „cseresznyék” háromgólos vereségbe szaladtak be a Villa Parkban.

Már a hetedik percben megszerezték a vezetést a hazaiak, Douglas Luiz talált a hálóba. A hajráig nyíltabb volt a találkozó, a helyzetek ellenére nem tudott gólt szerezni a Villa, a 80. perc után azonban megtört a jég. Előbb Jacob Ramsey, majd szűk tíz perccel később Emiliano Buendia is bevette Neto kapuját (3–0).

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

Aston Villa–Bournemouth 3–0 (Douglas Luiz 7., J. Ramsey 80., Buendia 89.)
Brentford–Leicester 1–1 (Jensen 32., ill. Barnes 85.)
Kiállítva: Baptiste (
90+2., Brentford)
Southampton–Tottenham 3–3
(C. Adams 46., Walcott 77., Ward-Prowse 90+3. – 11-esből, ill. Porro 45+1., Kane 65., Perisic 74.)
Wolverhampton–Leeds United 2–4 (Jonny 65., M. Cunha 73., ill. Harrison 6., Ayling 49., Kristensen 62., Rodrigo 90+7.)
Kiállítva: Jonny (84.), Matheus Nunes (90+10., Wolverhampton)

Később
Chelsea–Everton 2–2 (Félix 52., Havertz 76. – 11-esből, ill. A. Doucouré 69., Simms 89.)

VASÁRNAP
15.00:
Arsenal–Crystal Palace (Tv: Spíler1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Nottingham Forest–Newcastle United 1–2
(Dennis 26., ill. Isak 45+2., 90+3. – a másodikat 11-esből)

FA-KUPA-FORDULÓ MIATT ELHALASZTVA
Brighton–Manchester United
Liverpool–Fulham
Manchester City–West Ham United

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 27 21 3 3 62–25 +37 66
2. Manchester City 27 19 4 4 67–25 +42 61
3. Manchester United 26 15 5 6 41–35 +6 50
4. Tottenham 28 15 4 9 52–40 +12 49
5. Newcastle 26 12 11 3 39–19 +20 47
6. Liverpool 26 12 6 8 47–29 +18 42
7. Brighton & Hove Albion 25 12 6 7 46–31 +15 42
8. Brentford 27 10 12 5 43–34 +9 42
9. Fulham 27 11 6 10 38–37 +1 39
10. Chelsea 27 10 8 9 29–28 +1 38
11. Aston Villa 27 11 5 11 35–39 –4 38
12. Crystal Palace 27 6 9 12 21–34 –13 27
13. Wolverhampton 28 7 6 15 22–41 –19 27
14. Leeds United 27 6 8 13 35–44 –9 26
15. Everton 28 6 8 14 22–40 –18 26
16. Nottingham Forest 27 6 8 13 22–49 –27 26
17. Leicester City 27 7 4 16 38–47 –9 25
18. West Ham 26 6 6 14 24–34 –10 24
19. Bournemouth 27 6 6 15 25–54 –29 24
20. Southampton 28 6 5 17 23–46 –23 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik