PL: Mauricio Pochettino lett a Chelsea menedzsere – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.05.29. 14:27
null
Mauricio Pochettino lett a Chelsea új menedzsere (Fotó: Getty Images)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések és a Tottenham korábbi menedzserét, Mauricio Pochettinót nevezte ki a szakmai stáb élére az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) gyenge idényt produkáló Chelsea.

 

Zaklatott idényt tudhat maga mögött az angol élvonalbeli Chelsea, amely a 2022–2023-as idényt még Thomas Tuchel irányításával kezdte, de a tulajdonosváltás után Todd Boehly hamar változtatott és Graham Pottert nevezte ki menedzsernek, ám ő nem töltötte ki szerződését, tavasszal menesztették, helyére pedig a klubikont, a csapatot már korábban is irányító Frank Lampardot nevezték ki az idény végéig.

A Chelsea most hivatalos honlapján tudatta, hogy az Espanyolt, a Southamptont, a Tottenhamet és legutóbb a Paris Saint-Germaint irányító Mauricio Pochettino lett a csapat menedzsere, az argentin szakemberrel 2+1 éves, azaz 2025-ig vagy 2026-ig szóló szerződést kötött.

Az 51 éves argentin július 1-jén kezdi meg a munkát a londoni „kékeknél".

„Mauricio tapasztalata, minősége, vezetői tulajdonságai és karaktere jól szolgálják a Chelsea Football Clubot. Győztes edző, aki a legmagasabb szinten, több ligában is dolgozott már. Lelkiismerete, taktikai megközelítése és fejlődés iránti elkötelezettsége tette őt kivételes jelöltté” – idézi Laurence Stewart és Paul Winstanley társsportigazgatókat a klub honlapja.

Pochettino játékosként a Newell's Old Boystól került Európába 1994-ben, majd az Espanyolnál eltöltött hét éve után kettőt a PSG-nél, egyet pedig Bordeaux-ban töltött, de utóbbi klubtól kölcsönbe visszakerült Barcelonába, ahonnan 2006-ban vonult vissza és három évvel később már az élvonalbeli csapatot vezette.

Az argentin az Espanyoltól való 2012-es távozása után érkezett Angliába, ahol a 2013–2014-esévadban a Southamptont irányította, hogy egy évvel később átvegye a Tottenhamet, melyet 2019-ig vezetett, s Bajnokok Ligája-döntőbe juttatott, ám a Liverpooltól elszenvedett vereség után távozott onnan, legutóbb pedig a 2021–2022-es idényben a Paris Saint-Germaint irányította.

A Chelsea-nél Pochettino munkáját Jesús Pérez, Miguel D'Agostino, Toni Jiménez és Sebastiano Pochettino segíti.

 

A PREMIER LEAGUE VÉGEREDMÉNYE
1. Manchester City 38 28 5 5 94–33 +61 89
2. Arsenal 38 26 6 6 88–43 +45 84
3. Manchester United 38 23 6 9 58–43 +15 75
4. Newcastle 38 19 14 5 68–33 +35 71
5. Liverpool 38 19 10 9 75–47 +28 67
6. Brighton & Hove Albion 38 18 8 12 72–53 +19 62
7. Aston Villa 38 18 7 13 51–46 +5 61
8. Tottenham 38 18 6 14 70–63 +7 60
9. Brentford 38 15 14 9 58–46 +12 59
10. Fulham 38 15 7 16 55–53 +2 52
11. Crystal Palace 38 11 12 15 40–49 –9 45
12. Chelsea 38 11 11 16 38–47 –9 44
13. Wolverhampton 38 11 8 19 31–58 –27 41
14. West Ham 38 11 7 20 42–55 –13 40
15. Bournemouth 38 11 6 21 37–71 –34 39
16. Nottingham Forest 38 9 11 18 38–68 –30 38
17. Everton 38 8 12 18 34–57 –23 36
18. Leicester City 38 9 7 22 51–68 –17 34
19. Leeds United 38 7 10 21 48–78 –30 31
20. Southampton 38 6 7 25 36–73 –37 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik