Megdöbbenéssel olvasom, hogy a háborús időkben, a háborús infláció elszabadulásakor, a háborús gazdasági válság rohamléptékű közeledése idején, szóval amikor a biztonság, az egzisztencia, a munkahelyek, a családi megtakarítások, a perspektíva forog kockán, a legpezsdítőbbnek szánt szellemi viták itthon arról szólnak, hogy ki is az igazi konzervatív, mi az új jobboldal, miben áll a konzervatív forradalom, megtörtént-e már vagy éppen megtörténésben van.

Megdöbbentő.

Van némi szkepszisem azzal kapcsolatban, hogy ezek lennének most a lényegi kérdések.

Lehet, hogy azért gondolom így, mert nem érzem érintve magam. Azért döbbenek meg, mert nem vagyok konzervatív. Most meg a potenciális olvasó döbben meg. Már hogy a fenébe ne lenne G. Fodor konzervatív. Dehát Fideszes. Igen, az, de nem konzervatív.

Nem vagyok konzervatív, mert ahhoz „igazinak” kellene lenni. Ezeknek a vitáknak ugyanis az a természete, hogy rögtön beindul az „igazi” keresése. Ki is az „igazi” konzervatív (vagy éppen „igazi” liberális) és ezt rendre mások mondják meg. Vagy a „konzervatívok” ellenfelei vagy azok, akik „igazi” konzervatívnak tartják magukat – igaz, ők is csak feltételekkel. Töredelmesen megvallom, fogalmam sincs, mi az, hogy „igazi”, így „igazi” konzervatív sem lehetek.

Aztán nem vagyok konzervatív, mert nem vagyok gyáva. Olvasom a vitát az „igazi” konzervatívok között, hogy aki támogatja a kormányt, a hatalmat (ami nem konzervatív), az nem lehet konzervatív. Nem lehet, mert az „igazi” konzervatívnak elvei vannak, a regnáló kormány meg – mivel, teszem hozzá, cselekszik – rendre megsérti ezeket az „igazi” elveket. Szóval, egész biztos, hogy nem vagyok konzervatív. Oda merek állni egy politikai irány mellé. Merem támogatni a cselekvő kormányt – és vállalom egy politikai állásfoglalás következményeit. Szemben az „igazi” konzervatívokkal.

No meg persze azért sem vagyok konzervatív, mert az élet megelőzi az ideológiát. Az ember eszik, iszik, ürít, szeretkezik vagy éppen hatalmat gyakorol. Maradva az utóbbinál: a hatalom biztos, hogy nem konzervatív. A korlátai sem azok (pedig szükségesek), igaz, nem is liberálisak. Inkább alkotmányosnak mondanám. Céljuk nem is ennek vagy annak az ideológiának az érvényre juttatása, hanem ilyenek mint: biztonság, szabadság, jogok és kötelességek (így együtt), rendezett, nyugodt, békés magyar élet.

Az élet úgyis megelőzi az ideológiát, ahogy rögtön gyanússá válik, ha valaki az ideológiát helyezi az élet elé. Azt mondja például, hogy ő konzervatív. Ha valaki ennyit mond, ott egész biztos, hogy bűzlik valami. Én meg erre azt mondom, hogy megnézzük, hogy élsz, aztán majd ítélünk.

De addig is, amíg erre sor kerül, vegyük elő a fontos dolgokat. A szomszédban háború van, az árak elszabadulnak, veszélyben a biztonság. Mikor máskor ne támogasson az ember egy cselekvő kormányzatot? Akár még az „igazi” konzervatívok is juthatnak erre a következtetésre.

Az lesz majd az igazi.