Megpofozta fiát, börtönbe került

Egy belga anyát négy hónap börtönre, és 400 euró (159 ezer forint) pénzbírságra ítéltek, aki három évvel ezelőtt megütötte 12 éves fiát – írja a Brussels Times a helyi média beszámolói alapján. Az ügy részleteiből kiderül, hogy a Brüsszel mellett található, Evere nevű községben élő 40 éves nő fiával vitatkozott annak házifeladatán. A fiú a vita közben egy vizespalackot vágott az édesanyjához, amire a nő válaszként nemcsak felpofozta, hanem még egy könyvet is hozzávágott gyermekéhez. Egyik szomszédjuk hívta ki a rendőrséget.

A letartóztatás során az édesanya elismerte, hogy megütötte gyermekét, de állítása szerint ezt csak nevelési céllal tette, ezt pedig Belgiumban nem tiltja a törvény.

A nő védőügyvédje kiemelte, hogy országukban a nevelési céllal adott pofonok valóban nem büntetendőek, külön hangsúlyozta azt is, hogy az édesanya nem bántani akarta gyermekét, a tettlegességig fajuló vitát egy „különleges helyzet szülte", mely szerint a nő egyedül neveli ADHD-val élő gyermekét és nem sokkal az incidens után épült fel a „kiégéséből". A bíró az ítéletalkotás során mégsem volt tekintettel az enyhítő körülményekre, szerinte a pofon túl kegyetlen módszer arra, hogy nevelési célzattal alkalmazzák, ezért négy hónap börtönbüntetésre, valamint 400 euró (159 ezer forint) pénzbírság megfizetésére ítélte a kamasz fiával pofozkodó édesanyát.

Az ilyen hírek hallatán a kommentszekció egy nagy része belekezd a „Minket is vertek, aztán mégis felnőttünk" kezdetű önigazoló nótába, miközben rég óta ismeretes, milyen károkat okoz mind a szülő-gyermek kapcsolatban, mind a gyermek lelki világában, például a biztonságos kötődés terén a „csak egy atyai pofon"-szerű erőszak. Mindezzel együtt az is kifejezetten káros a gyermek szempontjából, ha hónapokra elválasztják az anyjától, különösen igaz ez ebben az esetben, amikor az anya egyedül neveli sajátos nevelésű igényű gyermekét.

A gyermekbántalmazásnak minden formája büntetendő kellene legyen, azonban sajnos nem meglepő, hogy a progresszív Belgiumban történik ilyen túlzó eljárás: a progresszív, jellemzően baloldali, problémamegoldó (vagy inkább újakat gyártó) módszerek sajátossága, hogy nagyobb gondot okoznak „megoldásaikkal", mint az eredeti probléma. A progresszív, baloldali szupermódszerek erőssége az elméletek gyártása és a köldökszösz szedegetés, szuperképességük, hogy képesek elveszni a részletekben úgy, hogy aztán elméleti módszereik a gyakorlatban még károsabbak lesznek, mint az eredeti probléma volt. Az elítélt anya esetén keresztül jól lehet statuálni a példát, hogy mi lesz a következménye egy pofonnak, a bíró kihúzhatja magát, megveregetheti a vállát, hogy kiállt a gyerekjogok mellett, a kommentszekció reagál úgy öt percig, egy tizenéves ADHD-s gyerek pedig hónapokra elveszíti az édesanyját, aki pedig élete végéig küzd majd a büntetett előélet billogával.
Tény, hogy a gyermekbántalmazás terén zéró kell legyen a tolerancia és nincs olyan, hogy „csak egy", „atyai" vagy „nevelési célzatú" pofon. Ez a hozzáállás kell legyen a norma és ebben helyet kell kapnia a józan észnek is. A baloldali, progresszív gondolati struktúrából viszont ez utóbbi teljesen hiányzik, az elítélt édesanya példája pedig egy a rengeteg közül, ami ezt bizonyítja.