Álszentség a köbön: magánrepülővel utazgatnak az EU vezetői

VON DER LEYEN, Ursula; MICHEL, Charles
Brüsszel, 2020. február 21. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (b) és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke sajtótájékoztatót tart az EU-tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos, rendkívüli csúcstalálkozója után Brüsszelben 2020. február 21-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet
Vágólapra másolva!
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy utazgat magánrepülőgépekkel, mintha legalábbis nem lenne klímakatasztrófa. 
Vágólapra másolva!

Elevenítsünk fel egy hírt bátran tavaly decemberből.

Európai Unió 2027-től szén-dioxid-adót vezet be a közúti közlekedésnél, valamint az otthonok fűtésénél használt fosszilis tüzelőanyagokra. Az Európai Parlament úgy sakkozik, hogy többletköltségek arra ösztönöznék a lakosságot, hogy jobban ügyeljenek otthonaik megfelelő szigetelésére, valamint térjenek át elektromos autókra, illetve a közösségi közlekedésre.

Frans Timmermans elvtárs, az Európai Bizottság alelnöke, aki egyben az unió klíma-semleges projektjének vezetője is megpróbálta megmagyarázni a dolgot. Mint mondta, „Garantálom, hogy a nehéz helyzetben lévő emberekre nem rak pluszterhet az ETS2-rendszer”.

Magyarra fordítva:

ha beülsz a ótóba, fizetsz. Tetszik, nem tetszik.

Most pedig ismerkedjünk meg egy friss hírrel is.

A Politico című lap kiderítette, hogy az Európai Unió két faszerető elnöke egy benzinzabáló magánrepülőgépen utazott az ENSZ éghajlatváltozási konferenciájára (COP27) Egyiptomba tavaly novemberben.

Hát nem csodálatos?

Miközben európaiak energiahiánytól, a mezőgazdasági gondoktól, gazdasági válságtól és a súlyos zöld adóintézkedésektől szenvednek, az EU vezető politikusai nem hajlandóak lemondani saját személyes kényelmeikről, még akkor sem, ha azok – a zöld elit szerint legalábbis – rendkívül megterhelőek a környezetre nézve.

A Politico szerint

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, mind Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is úgy érezte neki magánrepülővel kell mennie.

Ez a luxus azonban nem csak az egyiptomi útra vonatkozik: a lap szerint Michel 2019-es kinevezését követően 112 hivatalos útja közül 72 alkalommal utazott magánrepülőgépen. A Tanács elnöke a glasgow-i klímacsúcsra is magánrepülővel ment.

Amikor Charles Michel megérkezett Sarm-es-Sejkbe így nyilatkozott:

Igen. Azok vagytok.

Még egy adalék a sztorihoz.

A konferencia alatt Egyiptomban jó meleg volt, de a COP27 résztvevői ebből gyakorlatilag semmi nem érezhettek, ugyanis

úgy nyomatták a légkondit, mintha kötelező lenne.

Értjük, ugye?

Elmennek Egyiptomba szépeket mondani és a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos további lépéseket sürgetni, közben pedig úgy használják a légkondicionálót, mintha legalábbis nem is lenne klímakatasztrófa!

A német Bild című lap beszámolója szerint a tárgyalótermekben a résztvevők néha sálakat viseltek, mert olyan hűvös volt.

E tájt egyébként az volt a szöveg, hogy spórolni kell, ne használj légkondit, mert Putyint támogatod.

Ha a képmutatás fájna, a brüsszeli elit üvöltene.