Agresszív migránsok miatt no-go zóna lett egy német kisváros központja

migráns, késelés, Németország
Vágólapra másolva!
Évekig hangoztatták a médiában, hogy Szászországban bevándorlásellenes hangulat uralkodik. Hosszú ideig ez volt Németország egyik olyan tartománya, ahol a legalacsonyabb volt a migráció, ám ez mára megváltozott.
Vágólapra másolva!

Plauen polgármestere kétségbe van esve, mivel a bűnözés és az erőszak a belvárost uraló, járókelőket zaklató és súlyos bűncselekményeket – köztük egy emberölési kísérletet – elkövető migránsok miatt növekszik.

Steffen Zenner (CDU) polgármester szerint "ismétlődően csúnya, erőszakos jelenetek és fizikai összetűzések zajlanak városközpontunkban".

A Bild című lapnak azt nyilatkozta, hogy "az erőszakot elsősorban a migránsok okozzák", de hangsúlyozta, hogy "a Plauenben élő migránsok többsége betartja a törvényt és a rendet".

Az első incidens, amelyet a polgármester megemlít, április 29-én történt, amikor a Postplatzon verekedés tört ki. A rendőrség szerint iraki, román és szíriai fiatalok vettek részt a balhéban és testi sértés miatt indult nyomozás.

A következő héten újabb erőszakos cselekmény történt, észak-afrikaiak, kurdok és arabok között, ezúttal egy plaueni táncteremben. Másnap a vitatkozó felek a Postplatzon akarták rendezni a konfliktust, amelynek során

egy szíriai leszúrt egy irakit.

A késes támadás majdnem halálos volt, a mentőszolgálat alig tudta megmenteni a férfi életét.

A 65 ezres városban a helyiek egyre inkább elkerülik a belvárost – írja a Bild. Az üzletek arra panaszkodnak, hogy az erőszak miatt visszaesett a forgalmuk, az alkalmazottak pedig a hátsó kijáratokat használják, hogy elkerüljék a központot megszálló migránsok tömegét. A Bild a területet

mostanra "no-go zónaként" írja le sok ott élő és dolgozó számára.

Zenner polgármester "a bevándorlás felső határát, valamint a határokon átnyúló és összehangolt európai és nemzeti határbiztonsági intézkedéseket" követel.

A polgármester szerint a városban élő nem ukrán állampolgárságú migránsok 40 százalékának van kitoloncolási végzése, de nem távolítják el őket. Németország közismerten alacsony kitoloncolási arányáról híres, még az elítélt migránsok esetében is.

Mint arról a Remix News 2021-ben beszámolt, a kitoloncolási végzéssel rendelkező migránsok 2500 bűncselekményt követtek el Szászországban 2020-ban.

Más német városok is hasonló problémákkal küzdenek a növekvő bevándorlás miatt, köztük a "zöld" egyetemi város, Freiburg, ahol az elmúlt egy évben zavargások és erőszakos jelenetek zajlottak.

A kiemelt kép illusztráció!