Mexikói drogkartellnél köthettek ki az Ukrajnába küldött fegyverek

Vágólapra másolva!
Nem ez lenne az első eset, hogy külföldön kötnek ki fegyverek, amelyeket Ukrajnának szántak. 
Vágólapra másolva!

Megdöbbentő felvétel kezdett el keringeni a közösségi médiában az elmúlt napokban.

A hondurasi La Prensa című lap beszámolója szerint a felvételen az látható,

amint egy férfi egy AK-47-es gépkarabéllyal, illetve egy katonai gránátvetővel a vállán sétál át egy ellenőrzőponton a mexikói Tamaulipas tartománybeli Matamorosban.

A lap azt írja, hogy szóban forgó fegyver – amelyet kizárólag hadseregeknek értékesítettek – a Los Escorpiones-hez, az Öböl-kartell egyik Reynosában működő sejtjéhez tartozó bérgyilkos kezében volt.

A videóban látható AT4-es páncéltörő rendszer feketepiaci ára 20 és 60 ezer dollár között mozog.

A La Prensa megjegyzi, májusában a Nemzeti Gárda lefoglalt egy egész arzenált, amely olyan légvédelmi fegyvereket tartalmazott, illetve egy Javelin rakétavetőt.

Május 21-én az Egyesült Államok bejelentette, hogy újabb 375 millió dollárral segíti Ukrajnát. Ebben a csomagban többek között HIMARS rakétarendszerek lőszereit, 155 mm-es és 105 mm-es tüzérségi lövedékeket, TOW rakétákat, Javelin és AT4 páncéltörő rendszereket küldtek az ukránoknak. Továbbá, márciusban Svédország közölte, hogy 5000 darab AT4-es páncéltörő fegyvert küld a frontra.

Nem ez lenne az első eset, hogy az orosz-ukrán háborúba szánt fegyverek külföldön tűnnek fel.

Nemrég a franciaországi Marseille-ben jelenleg nagy mennyiségű Ukrajnából származó fegyver keringhet az alvilági bandák között, erről beszélt a BFM-TV francia televíziós csatorna műsorában Dominique Rizet igazságügyi szakértő. A kérdéskör annak kapcsán merült fel, hogy a napokban három ember meghalt egy éjszakai klub előtt történt lövöldözésben a városban, a rendőrség szerint rivális drogkereskedő bandák közötti összecsapásról volt szó. Tíz nappal korábban pedig egy nő halt meg egy lövöldözésben, neki nem volt köze a drogbizniszhez, csupán egy ártatlan áldozata lett egy tűzharcnak.

Csak úgy, ahogy a jugoszláviai háború esetében, úgy az Ukrajnában zajló konfliktus is lehetőséget adhat a maffiahálózatoknak arra, hogy felvirágoztassák a fegyverkereskedelmet és a feketepiacot.