Ralph Gilles igazi autóbolond, az 1992 óta a Chryslernél dolgozó formatervező első saját munkája a 300C volt, de ő rajzolta a 2014-es Viper GTS-t is, 2015 áprilisában az FCA vezető formatervezőjének nevezték ki, 2021 óta pedig ő az egész Stellantis vezető formatervezője. Most a Speedkore műhely segítségével megvalósította álomautóját, ami egy modernizált, 1968-as Dodge Charger.

A karosszériát teljes egészében karbonból készítik, amelyet átlátszó lakkal borítottak, hogy látható legyen a szövet, a padlót is karbonból készítették el, ahogy a kerékjáratokat is. A Hellucination névre hallgató autó kerékjárataiba elöl 19, hátul 20 colos HRE felniket helyeznek, amelyekre Michelin Pilot Sport 4S abroncsokat szerelnek. Ezekre azért van szükség, mert a motortérbe az 1000 lóerős teljesítményű Hellephant blokkot építik, amely a 8 fokozatú ZF automatán keresztül hajtja a hátsó kerekeket. A Brembo szállítja a fékeket, elöl 6 dugattyús nyergeket használnak.

Ralph Gilles végigkísérte az autó építését, és természetesen az ő kérésének megfelelően alakították ki a részleteket, például az analóg műszereket és modern kapcsolókat ötvöző utasteret.