Frissen átadva

2022.07.01. 11:15

Holland fiatal lány kapta meg az első új rendszámtáblát Baranyában az új BMW-jére

Az országban ma kezdték el osztani a kormányablakokban az új járműrendszámtáblákat. Pécsen a vasútállomáson lévő kormányablakban került sor az első rendszám átadására.

Zs.J.

Fotó: Laufer László

– Somogyhárságyról érkeztünk. Hollandiából települtünk Magyarországra, mert a szüleim itt alapítottak egy vállalkozást, ami forgácsolással, fémalkatrészek gyártásával foglalkozik – mondta magyarul Ilse Poortman. – Korábban vettünk egy új autót, egy BMW M235i-t és akkor mondták, hogy új rendszám kerül forgalomba hamarosan, amire körülbelül másfél hetet kell várni. Úgy döntöttük, megvárjuk, de akkor még nem sejtettem, hogy Baranyában mi kapjuk az első ilyen rendszámot – mosolyogva tette hozzá.

Forrás: Laufer László

Mint elmondta, Magyarországon jól érzik magát, kicsivel jobb itt élni mint Hollandiában. A magyar nyelvet a pécsi Koch Valéria Gimnáziumban tanulta, és az a tapasztalta, hogy a legnehezebb nyelvek közzé tartozik.

Az új rendszámtábla annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy nem három betű és három szám, hanem négy betűből és három szám kombinációjából áll össze. A cserére azért került sor, mert elfogytak azok a kombinációk, amelyeket 3 betű és 3 szám adott. Az új felállás sokáig elég lehet, de ez több tényezőtől függhet, így az adott év autóeladásától, az autóipartól és a gazdasági helyzettől.

Ez is érdekes lehet:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!