Segítő jobb

2022.08.11. 16:30

Rezsitámogatással segít a rászorulókon a baranyai kisváros

A város költségvetése lehetővé teszi, hogy ebben a válságos időszakban, infláció és az energiaárak elszabadulásában a képviselő-testület segítséget nyújtson a rászoruló kozármislenyi családoknak, hangzott el a legutóbbi kozármislenyi képviselő-testületi ülésen.

Zs. J.

Fotó: Löffler Péter

– A rezsiváltozás, az energiaárak emelkedése komoly terhet fog jelenteni egyes kozármislenyi családoknál is. Azt kértem, hogy a szociális bizottság dolgozzon ki egy olyan támogatási programot, ami még nem volt a városban

 – említette a polgármester, Biró Károly.

A tervek szerint elsősorban az egyedülállók, az alacsony jövedelemmel rendelkezők kapnának rendkívüli támogatást, vagy a gyermeküket, gyermekeiket egyedül nevelő szülők. A szociális bizottság szeptemberre dolgozza ki a rezsitámogatási programot, amihez a város szociális rendeletét is módosítani kell majd.  A képviselő-testület döntött arról is, hogy cafetéria emeléssel segít az önkormányzati, hivatali dolgozókon, ezzel próbálják kompenzálnia az infláció és az energia árak emelkedését, illetve szóba került az is, hogy igen alacsony a fizetésük, bruttó 200-400 ezer forintért dolgoznak. 

A képviselő-testületi ülésen elfogadták a polgármesteri jutalmazásáról szóló előterjesztést is, két képviselő tartózkodása mellett. Így Biró Károly részére két havi illetményének bérjárulékokkal együtt megfelelő összeget, bruttó 1,6 millió forintot szavazott meg a testület. Mint az előterjesztésben megemlítették, a beruházások megvalósulásában kifejtett tevékenységért, a pályázati források felkutatásában és elnyerésében, valamint a közösségi érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként döntöttek a polgármesteri jutalom mellett. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában