Postabontás

2022.08.14. 19:01

A buszon a rámpát le kell hajtani! - húzza alá olvasónk

Dunántúli Napló

Forrás: A kép illusztráció

Fotó: Shutterstock

Gyermekem mozgáskorlátozott, elektromos kerekesszékkel közlekedik, ha busszal kell utaznia, mindig elkísérem. Mert a helyi járatokra a fel-, illetve leszállás körülményes, rámpa nélkül nem tudja ezt megoldani. A sofőr segítsége is szükséges, a rámpát le kell hajtaniuk.

A minap is megkértem az éppen érkező busz vezetőjét, hogy segítsen nekünk. Ezt azonban elutasította, mondván: az értékei – mint például a telefonja – ott vannak a kormány mellett, ezért nem hagyja el az ülését. És ha mindez nem lett volna elég, még meg is szégyenített, utalva arra, hogy nekem talán éppen az a célom, hogy amíg ő a rámpával bajlódik, addig én a nyitott fülkéből elviszem az értékeit. Rendkívül sértő és megalázó volt a szituáció. 

A hasonló helyzeteket elkerülendő szeretném, ha az illetékesek tiszta vizet öntenének a pohárba: a mozgáskorlátozottak fel- és leszállásához nélkülözhetetlen rámpa lehajtása kinek a feladata? Ha nem a sofőré, akkor ki segít annak a kerekesszékes utasnak, aki mellett nincs kíséret?! 

Név és cím a szerkesztőségben 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában