Köztulajdonban lévő épületeket adhatnak el

2022.11.30. 13:31

Folytatja a baloldali városvezetés az ingatlanok kiárusítását

A Bőrklinika botrányos értékesítése után a baloldali városvezetés még több köztulajdonban lévő ingatlant ad el, hamarosan három értékes vagyontárgy kerül kalapács alá.

Bóka Máté

A baloldali városvezetés folytatja a városi ingatlanok árusítását, a Pécsi Vagyonhasznosító honlapján nemrég három ingatlant hirdettek meg. Az egyik a Rákóczi út 55. szám alatt található irodaház, amelyben több kisebb-nagyobb cég bérelt eddig helyet. 

A ház a város szívében, a legnagyobb bevásárlóközpont közelében, boltok, irodaházak bankok mellett található. A kétszintes épületben vannak magántulajdonú irodák is, a város kezében 635 négyzetméternyi terület van, a városi vagyon kikiáltási ára mindössze három 45 milliós lakással egyezik meg, hiszen nettó 136 milliót (bruttó 172 milliót) kérnek érte indulóárként a liciten. Négyzetméterenként 271 ezer forintért árverezik el, egy gyors netes keresés alapján kiderül, hogy ez inkább a piac alján található összegekkel vetekszik, a kevésbé kedvelt keleti városrészben is kínálnak ennyiért lakásokat, de irodák tekintetében sem mondható magasnak ez az összeg.

Az ingatlan leírásában egyébként az szerepel, hogy az „L” alakú épület alagsorában raktárak, földszintjén és emeletein irodák és szociális helyiségek, tetőterében irodák, irattár és egyéb tárolók találhatók. Az irodák szintenként a lépcsőházból és a közös folyosókról nyílnak, átlagos műszaki állapotúak, jellemzően vizesblokkal felszereltek. 

Az épület januárban kerül kalapács alá egy online aukciós felületen a Szabadság utca 23. szám alatti telekkel együtt. Ez utóbbiért nettó 170 milliót kérnek (bruttó 215 millió); ez adott otthont egykoron a központi menzának. Péterffy Attila, a baloldali pécsi polgármester MSZP-s képviselő-jelöltséggel is próbálkozó ügyvédje, Bodnár Imre által irányított „átvilágítás” során e telek pályázata kapcsán tettek feljelentést, mert a korábbi városvezetés idején úgy értékesítették azt, hogy a későbbi 600 milliós beruházás során – amire a Péterffy-féle váltás miatt esély sem maradt – ingatlanokat adtak volna vissza a városnak az ingatlan értékének megfelelően.

A baloldalnak az ügylet összességében gyanús volt, de a rendőrségi nyomozást megszüntették, ami ellen ugyan panaszt is tettek az ügyvédgárda tagjai, de ezt sem fogadták el, már csak a külön bírósági eljárással tudtak élni, amelynek azonban jelenleg nincs eredménye. Péterffy egyébként idén februárban még úgy tekintett erre az ingatlanra, mint ami újra a „pécsiek tulajdonába került”, de úgy tűnik, hogy ez nem tart sokáig, mert gyorsan gazdát is keresnek neki.

A netes ingatlanhirdető oldalak ajánlataival összevetve ennek a teleknek a nagyjából 118 ezer forintos négyzetméter­ára sem mondható magasnak, a belvárosban nem ritka a telek kikiáltási árának másfélszereséért kínált üres telek sem. 
A Pécsi Vagyonhasznosító egyébként még egy József Attila utcai lakást is licitre bocsát decemberben 44 millió forintért, ami nagyjából a piaci árakkal megegyező lehet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában