Meglepetésvendég érkezett

2023.02.03. 21:18

Volt, hogy a balokányi tóban fürdőzött a hód, most a Mecsekben sütkérezett (videó)

Több közösségi oldalon osztották meg a mecseki hód fotóját, illetve videóját, ahol látszik, hogy az állat egy patakban lubickol, majd a parton sütkérezik. 

Zs. J.

A hód 1800-as évek közepére a vadászat miatt kipusztult Magyarországon. Erről a Délmagyarországi Természettudományi Társulat 1908-ban közleményében azt írta, hogy az utolsó hódot Wachsmann Ferenc államvasúti főfelügyelő lőtte ki 1854-ben a Komárom-Esztergom vármegyében, a Concó-pataknál. A vadászatra így emlékezett vissza a vadász: „Amint a patak mentén ballagtunk, a gazos parton egy lék szélén valamilyen barnás színű állat ötlött szemembe. Összekuporodva ült a jégen és valamit rágcsált. Ahol a vidra! mondom öcsémnek, de ugyanakkor már fegyverem is eldurrant s az állat a vízbe bukott. Amint hanyatfekve rángatózott, vettem csak észre, hogy vidrámnak széles lapátalakú farka van, tehát nem vidra volt, hanem hód.”

A hód a 20. század elején újra megjelent hazánkban, majd 1990-as évek végén a visszatelepítési programnak köszönhetően Magyarország minden folyóján megtalálható már.

– A eurázsiai hód több mint száz évvel ezelőtt kipusztult gyakorlatilag a Kárpát-medencéből vadászat, illetve élőhelyeik átalakítása miatt. A környező országban, Ausztriában, Horvátországan, Szlovéniában már a magyarországi visszatelepítési program előtt visszatelepítették az eurázsiai hódot, amely természetes módon is elkezdett szaporodni, és mára a vizes élőhelyek jelentős részét elfoglalta

 – közölte lapunkkal Závodszky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója.

Mint mondta, szenzációnak tűnhet, hogy a Mecsekben láttak hódot, de az elmúlt évek során már más területről is érkezett bejelentés, így például Pécsen a Balokány-ligeti tóban, illetve a Malomvölgyi tóban is láttak egy-egy példányt

– A Mecsek nem a legjellemzőbb élőhelye, de kóborlása során előfordulhat, hogy odatéved, mint a közösségi oldalon közölt videón is látjuk – említette Závodszky Szabolcs. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában