Káosz

2023.03.24. 19:51

Még közel sincs vége a pécsi közlekedési felfordulásnak

Nem akármilyen táblaerdőt pakoltak ki azért, hogy a Szigeti úti feltúrások miatt eltereljék a forgalmat. A környéken már most is dugók nehezítik a közlekedést, de nemsokára még erre is rátesznek egy lapáttal. A munkálatokkal naponta 4–5 métert haladnak előre.

Bóka Máté

Fotó: Löffler Péter

A város polgármestere, Péterffy Attila a megválasztása után nem sokkal jelentette be, hogy a polgármesteri hivatal főosztálya elkezdi kidolgozni az útfelújítások alapjául szolgáló új szabályozást, aminek célja, hogy a pécsi polgárok érdekeit szolgálja, tiszta és világos alapokon nyugodjon.

Az említett szabályozás meglétéről az elmúlt három és fél évben többször is próbáltunk információkat megtudni, de a városháza cenzúraosztálya egyetlen egyszer sem adott tájékoztatást róla. Pedig az állítólagos cél éppen az lett volna a szabályozással, hogy minél kisebb fennakadást okozzanak a különböző munkálatok a város útjain, és hogy ne csússzanak úgy össze a beruházások, mint amire Egyetemvárosban, a Szigeti út környékén kell majd hamarosan számítani.

Megirigyelte Karácsonytól

– Megirigyelte Karácsony Gergely budapesti főpolgármestertől a dugókat Péterffy Attila, ezért Pécsen is létrehozott belőlük jó párat, nem véletlenül találkoztak eddig annyit, sikerült megtanulni, hogyan kell közlekedési káoszt okozni egy városban – mondta Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető lapunknak a Szigeti út lezárása miatt kialakult helyzettel kapcsolatban.
A lakosság részéről a kritikákat megfogalmazók – akikről lekezelően szokott a városvezetés sajtósa beszélni álembereknek tartva őket – azt sem értik, hogy mégis miért nem a nyári időszakra időzítették a lezárást, amikor nincsenek a városban egyetemisták, iskolai szünet van, sokan pedig a nyári szabadságukat töltik.

Nem ütemezték a munkákat

Csizmadia Péter szerint ez a kerékpárút-fejlesztés hiába volt már régóta tudott, és elvégezhető ez a munka, nem tettek így, ám mivel még az előző uniós finanszírozási ciklus forrásait használják fel, a projektet nemcsak fizikailag, hanem pénzügyi elszámolás szempontjából is idén év végéig le kell zárni.
Hozzátette: a baloldali városvezetők képtelenek voltak ütemezni a munkákat, inkább mindent egyszerre csináltatnak meg.

A Szigeti úton ugyanis kerékpársáv létesül, kerékpárút épül, az Erkel Ferenc utca és a Huszár utca között teljesen megújul a burkolat, valamint új jelzőlámpás csomópont lesz a Szigeti út–Honvéd utca kereszteződésben, illetve a buszmegállókat is felújítják.
Itt 600 métert érint a felújítás, és szeptember elejéig tervezik a lezárást. Ebből kiderül, hogy egy munkanapon valamivel több mint 5 métert haladnak.

Áprilistól még cifrább lesz

– Nem is tudom, hogy mi lesz akkor, ha a közeli Petőfi utca hatos úttól északra lévő szakaszát is lezárják – tette hozzá Csizmadia Péter. A baloldali városvezetés ugyanis arra is készül, hogy április 3-tól egészen október 31-ig szakaszosan, közműfelújítás miatt lezárja az utcának ezen szakaszát. Ez nagyjából 650 méteres rész, amin 147 munkanapig dolgoznak majd, tehát naponta kicsivel több mint 4 métert haladnak a feladattal.

Érdekesség, hogy a közösségi oldalak beszámolói szerint a rendőrök is kivonultak a lezárásokhoz csütörtökön és a posztolók szerint már bírságoltak is, pedig akár segíthettek volna a pécsi sofőröknek a terelésekben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!