Nem lesz közönségdíjas

2023.03.28. 16:54

Kiakasztotta az olvasókat a műemléknél a Rákóczi úti üvegcsoda

Sz. Zs.

Bár mifelénk – sajnos – a polgárok véleménye alapján nemigen szoktak épületterveket módosítani, legalább afelől biztosak lehetnek a Rákóczi u. 9. alatti foghíjbeépítés alkotói, hogy közönségdíjra nem érdemes majd pályázniuk.

Amint ugyanis a múlt pénteken Egy méretes üvegpofon a szomszéd műemléknek című írásunkhoz kapcsolva az oldalunkon kezdeményezett olvasói szavazás több száz beérkező voksoló közül tízből kilencen még a legenyhébb elutasítók közül sem a belvárosi látképbe valónak minősítették a modern homlokzatot. Főként, hogy az a városfal tövében közvetlenül egy védett műemlékhez, a patinás Czvitkovics-házhoz kapcsolódik, de a túloldalán sem kevésbé jeles szomszédsággal, mint az ugyancsak ipari emlékként védett egykori tűzoltólaktanya.

A formálisan mondatokba foglalt minősítéssel a szokásos 1-től 5-ös tetszik-nem tetszik skálán olvasóink ötöde a legszigorúbb ítéletet hozva a „kulturális bűncselekmény” kategóriába sorolta a beton-üveg-kolosszust; és további tizede nem örült a szocialista városvezetők egyszer, a fő korszakukban már szó szerint lepusztított történelmi belvároskép újabb zúzásának.

E vélhetően némi politikai színezettől is vezérelt véleménynek a túloldalon azt a 14%-ot véljük megfelelni, amely szerint semmi szükség a klasszikus értékekre, a belvárosokban is a modern épületeké a jövő.

Sokat mondó – és ha most már eső után köpönyeg is, de a jövőben megfontolandó –, hogy a voksolók 59%-a látja úgy, hogy természetesen teret kell engedni a mai kor építészeti stílusainak és modern, környezetbarát technológiájának is, ám a történelmi belvárosban legalább a homlokzatokat a környező, értékes építészeti emlékek arculatához kellene igazítani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!