Ne higgyünk a szóbeszédnek

2023.06.07. 20:19

Nem, nem igaz, hogy a kormány végleg lefújta a mohácsi Duna-híd építését, sőt!

Szerdán délután kezdett elterjedni a közbeszédben és a sajtó egy részében, hogy a kormány lefújta a mohácsi híd építését. Nos, a valóságban erről nincs szó, sőt, éppen ellenkezőleg: már a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, s kormányhatározat is született az építkezés megvalósításáról.

M. B. (forrás: Mohácsi Újság.hu)

Miután nyilvánosságra került a Gyurcsány-párt politikusa, Vadai Ágnes az építési és beruházási miniszter, Lázár Jánoshoz intézett kérdésére adott válasz, nevezetesen, hogy mely állami beruházások leállításáról döntött a kormány, s abban szerepel a mohácsi Duna-híd is, a közbeszédben az terjedt el, hogy végleg lefújták a beruházást.

Tény, a szóban forgó listán valóban szerepel a mohácsi híd is, fontos tudnivaló, hogy arra nem most, hanem jóval korábban került fel, s azóta bizony sok víz lefolyt a Dunán. 

Említhetjük például Orbán Viktor februári évértékelőjén elmondottakat. A kormányfő így fogalmazott: „marad a keleti országrész felzárkóztatásának terve is. Ideje, hogy végre gazdaságilag és az életszínvonal tekintetében is egyesítsük Hunniát és Pannóniát. Ezért hidakat építünk a Dunán, a paksit mindjárt befejezzük, a mohácsit hamarosan megkezdjük."

Persze - mondhatnák az örök károgók - a szó elszáll. Nekik is címezve felidézzük, hogy idén áprilisban kormányhatározat is rendelkezik a mohácsi beruházásról: 

"A kormány egyetért azzal, hogy az 1526. évi mohácsi csata a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének olyan meghatározó eseménye, amelynek 500. évfordulója alkalmából történő méltó megemlékezés történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír" - olvasható a kormányhatározatban.  

A kabinet támogatja, hogy a nemzet méltó módon emlékezzen meg az ütközet 500. évfordulójáról, ezért a programok és beruházások előkészítésére és megvalósítására idén és jövőre mintegy hatmilliárd forintot különítenek el. 

A megvalósításért Lázár János építési és közlekedési miniszter, Nagy István agrárminiszter és Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője, a program miniszteri biztosa felel.


 

Az infrastruktúrát  érintő fejlesztések a következők lesznek a kormányhatározatban foglaltak szerint:

az M6-os autópályának a horvát határig történő megépítése a Bóly és Ivándárda közötti, mintegy 20 km-es szakaszon, a mohácsi Duna-híd, az új országos közforgalmú kikötő megépítése.

 

A beruházás leállításáról szóló friss híresztelések kapcsán Hargitai János, a Mohács500 program megvalósításáért felelős kormánybiztost is megkerestük.

A nemzeti oldal képviselője kifejtette, az Építési és Közlekedési Minisztérium azokat a beruházásokat függesztette fel, amelyekben ugyan döntések születtek hosszú évekkel ezelőtt, de a fizikai kivitelezés nem indult el, azaz nem nyitották meg az építkezéshez szükséges elektronikus naplókat. Az új Mohácsi Duna-híd programja azonban még ekkor nem tartott ebben a szakaszban, viszont azóta jelentős előrehaladást sikerült elérni.

- Elkészültek a kiviteli tervek, sőt immár a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, ha ez befejeződik, s megvan a kivitelező, akkor kezdődhet az építkezés - fogalmazott Hargitai János, aki hozzátette, a reális forgatókönyv az, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megkezdődhet a híd fizikai kivitelezése.

 

Milyen lesz az új Duna-híd Mohácsnál?

 

A Magyar Építők még tavaly decemberben számolt be arról, hogy Mohács két (Mohács és Újmohács), a Duna által elvágott részét összekötő híd megépítése újabb lépcsőfokhoz érkezett, miután elkészültek és jóváhagyást is kaptak a kiviteli tervek. Ezáltal a megvalósítás soha nem látott közelségbe került.

A Duna felett átívelő híd és a hozzá csatlakozó M6-os autópálya, valamint az 51. számú főút közötti úthálózat terveit a Speciálterv Építőmérnöki Kft. a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából készítette.

A Speciálterv honlapjáról az derül ki, hogy egy

- 750 méter hosszúságú,
- 18 ezer négyzetméter felületű,
- kétszer kétsávos,
- hármas tagolású és acélszerkezetű híd készül.

A klasszikus kosárfüles kialakítású átkelő támaszkiosztása 270 + 250 + 230 méter. Ezzel sikerült elérni, hogy a támaszok nem kerületek fokozottan védett területre. A szerkezeti magasság 2,75 méter, az ívtartó magassága a pályaszint felett pedig 37,62 méter. Helyet kapott egy egyoldali, kétirányú kerékpárút a híd déli oldalán, ami a helyi hivatásforgalmi kerékpározás, illetve a térség EuroVelo kerékpárút-hálózat részévé válik.

A tervekről látványvideó is készült:

Érdemes hangsúlyozni, hogy nem csupán a hídról van szó, hanem az ezzel összefüggő úthálózatról is.

Első ütemben az útpálya alföldi oldali szakaszán az újmohácsi csomópontig kétszer egy sávos, másodrendű főút épül ki, az M6-os autópálya csomópontjáig pedig a tervezett útpálya kétszer két forgalmi sávos lenne. Az új nyomvonal az 57. számú főút része lesz, az érintett szakasz az 51. számú főúttól az M6-os autópályáig húzódik. Érinteni fogja Csátalja, Sárhát, Mohács, Újmohács városrészét, valamint Mohács, Lánycsók és Bácsfapuszta területeit. A tervezők hangsúlyozták: a kialakított nyomvonal az érzékeny területek figyelembevételével, azok elkerülésével készült. Ezenfelül szó van még egy kikötőfejlesztésről is. Ha mindez valóban létrejön, megnyílhat az út, hogy Mohács meghatározó logisztikai bázissá váljon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában