Biztosan jó ez?

2023.06.08. 08:07

Az idős sofőrt állítják célkeresztbe

W. K.

A DN sms rovatában "autós" jeligével valaki a 70 éven felüliek autóvezetésével kapcsolatban fogalmazott meg észrevételeket, panaszokat. Negyven éve van jogosítványom, rendszeresen járok én is az Ifjúság útján. Az, hogy valaki a parkoló autók mögött áll meg, nem ritkaság - ha nincs szabad hely, így tudják megvárni a klinikáról éppen kiérkező hozzátartozót. Nem csak 70 év felettiek alkalmazzák a gyakorlatot. Többek közt taxik, betegszállítók is így várakoznak. Lehet ezen bosszankodni, de sokkal jobb megoldás, ha türelmesen megvárjuk, amíg szemből nem jön senki, és a várakozó autót kikerüljük. A buszmegállóban szintén vélhetően azért állt az sms-ben szintén példaként megemlített autó, mert utasa ott szállt ki. Ez a gyakorlat se korosztályfüggő. Dudálás helyett inkább előzékenyen ki kellett volna engedni az autót.

 

Az más kérdés, hogy az Ifjúság útján valóban nem könnyű a közlekedés - mindent beépítettek, így a parkolási lehetőség kevés, viszont a forgalom egyre csak növekszik. Emlékszem, amikor még csak a hadapród iskola volt ott, körülötte hatalmas zöldterülettel. Ma pedig épület épület hátán, túlzsúfolt a városrész.

De visszatérve az sms-ben foglaltakhoz: semmi tolerancia és empátia nincs az emberekben. Ha pedig közlekedési balesetről van szó, az időseket állítják célkeresztbe. A legutóbb, amikor a forgalommal szemben hajtott fel egy autós az autópályára, érdekes módon nem tették közzé a korát. Mert nem idős emberről volt szó. Ha viszont egy korosabb sofőr követ el hasonló szabálytalanságot, biztos, hogy kiemelik, hány éves volt a vétkes sofőr. Felháborító!

Név és cím a szerkesztőségben

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában