Galériával

2022.05.15. 11:24

Közel hatvan oldtimer autót és több mint száz veterán motorkerékpárt csodálhattak meg a kalocsaiak

A szervezők várakozásait felülmúló résztvevői és látogatói létszámmal zajlott le szombaton a III. Veterán Jármű Kiállítás. Közel kétszáz autót és motorkerékpárt csodálhatott meg a közönség, de régi traktor motorblokkokat, velocipédeket, illetve egy tűzoltóautót és egy versenykamiont is bemutattak.

Gábor János

Kifogástalanul restaurált veterán járműveket sorakoztattak fel az Érsekkertben. Fotó: Gábor János

A rendezvényt a Magyar Veterán Motorok Baráti Köre Kalocsa szervezésében tartották, az Érsekkertben. Az ingyenesen programon több ezer érdeklődő fordult meg, de azok jártak a legjobban, akik 9 óra és a 14 órai eredményhirdetés között jártak a helyszínen, mivel a kupák kiosztása után a kiállítók fokozatosan haza indultak. Pusztai József főszervező elárulta: már az előzetes regisztrációk alapján komoly részvételre számítottak, hiszen a világjárvány miatt legutóbb 2019-ben tudták megtartani a kiállítást.

– A veterán járművek tulajdonosairól tudni kell, hogy a kiállításra érkező végleges létszámuknak csak a 60-70 százaléka regisztrál előzetesen. A többiek aznap reggel felnéznek az égre és ha jó idő van, elindulnak – mutatott rá Pusztai József, arra utalva, hogy bejelentkezett kiállítókon felül mindig több jármű érkezésére kell számítani, de az idei felhozatal messze felülmúlta a várakozásaikat. Úgy becsülte, hogy végül körülbelül 40 százalékkal érkeztek többen, így közel hatvan oldtimer autó és több mint száz veterán motorkerékpár sorakozott fel.

Szebbnél szebb járműveket láthattak az érdeklődök Kalocsán. Fotó: Gábor János

Díjazták is a résztvevőket, a Magyar Veteránjárművesek Autonóm Muzeális Szövetsége (MAVAMSZ) közreműködésével. Lakatos Miklós hálózati igazgató a legszebb eredeti állapotban megőrzött magyar (Pannónia P12) és külföldi (JAWA 350 California, Honda LB 250) motorkerékpárok, illetve külföldi autók (VAZ 2101, Toyota Supra) tulajdonosainak adott kitüntetést, míg a MAVAMSZ különdíját egy hatvanéves Csepel Panni robogó kapta. A zsűri értékelte a legszebb segédmotort (Simson Schwalbe) és „sufnituning” járművet (Simson S51), de Filvig Géza polgármester átadott egy különdíjat Kalocsa nevében is – ezt egy világszinten kuriózumnak számító Panther Lima sportautó kapta. Utóbbi kétségtelenül a kiállítás egyik sztárja volt, hiszen a Windsor-ház királyi jelvényével ellátott kocsiból mindössze 25 darab készült, II. Erzsébet koronázásának negyedszázados évfordulójára, 1977-ben. Mára három darab maradt fenn belőlük és a Kalocsán látott az egyetlen, ami még mindig forgalomban van.

Pusztai József hálásan megköszönte a kiállítóknak, hogy a legjobb formájukat hozták a rendezvényen, hiszen szinte minden jármű tökéletesen restaurált állapotban érkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában