Galériával

2022.06.28. 18:20

A biztonságos közlekedéssel ismerkedhetnek a lakiteleki táborban

A héten rendezi meg hagyományos nyári táborát, a Police Camp-et a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a lakiteleki camping területén. A fiatalok a színes programok mellett megismerhetik a biztonságos közlekedés alapjait is.

Horváth Péter

Kutyás bemutatót is tartottak a gyerekeknek.

Fotó: Bús Csaba

Dudásné Tóth Erika rendőr őrnagy, megyei titkár elmondta, hogy már harmadik alkalommal szervezik meg az egy hetes bentlakásos tábort. A 33 felső tagozatos táborlakó a megye számos pontjáról, többek között Bajáról, Kalocsáról, Jánoshalmáról, Kecskemétről és Kiskunhalasról érkezett. A tábor teljesen ingyenes, és színes, hasznos programok várják az ifjakat.

Délelőttönként tematikus foglalkozást tartanak  a gyerekeknek. Hétfőn a beköltözést követően megalakították a szakaszokat, majd ismerkedés következett. A délután lovaglással és strandolással telt, este pedig folytatódott az ismerkedés, immár zenés formában. Kedden az Áldozatvédelmi és Megelőzési alosztályról érkezett szakember bűnmegelőzési foglalkozást tartott a fiataloknak. A saját élményes játékok középpontjában az elfogadás állt. Délután a főkapitányság kutyás egysége tartott rendőrkutyás bemutatót. A rendőrség évek óta szorosan együttműködik az Argos Állatvédelmi Egyesülettel, ahonnan több tag is érkezett engedelmességi kutyás bemutatót tartva, valamint Szabó Attila egyesületi vezető bemutatta különleges csehszlovák farkaskutyáit, melyeket nagy örömmel simogattak a gyerekek. A kánikulai nap természetesen strandolással zárult.

Szerdán délelőtt a Magyar Vöröskereszt munkatársai tartanak előadást az elsősegélynyújtás alapjairól. A fiatalok gyakorlatban ismerhetik meg az újraélesztés technikáját, a stabil oldalfekvés kialakítását és a könnyebb sérülések ellátását. Csütörtökön az Exatlon Hungary harmadik és negyedik szériájának Bajnok versenyzője, Virág András érkezik a táborba, aki a strand területén állít fel a műsorban látottakhoz hasonló akadálypályákat és megmozgatja a gyerekeket, de nem csak csapatversenyt, hanem jógát és meditációs foglalkozást is tartogat a fiataloknak.

Délután az MH59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis katonái adnak ízelítőt abból, milyen az égen szolgálni: számos repüléssel és katonai szolgálattal kapcsolatos eszközt hoznak el a táborba, többek között katapultülést és repülőszimulátort, valamint a repülésről tartanak előadást a táborozóknak.

Pénteken a közlekedésbiztonságé lesz a főszerep. Délelőtt a balesetmegelőzésről szólnak a szakemberek, majd kerékpáros és gokartpályát állítanak fel, emellett a KRESZ-szel kapcsolatos játékban vehetnek részt a gyerekek.

Dudásné Tóth Erika elmondta, hogy 

a tábor szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a személyes kapcsolatok kialakításra, illetve az offline élményre, ezért a fiatalok csupán napi egy órán át használhatják mobiltelefonjukat, amikor is beszélhetnek az otthoniakkal.

Az őrnagy hangsúlyozta: a tábor a játékos tanulásra nyújt kiváló alkalmat. Mint fogalmazott, céljuk, hogy lefektessék a fiataloknál a helyes, balesetmentes közlekedés alapjait, amire az év közben tartott foglalkozásokkal tovább építkezhetnek. Abban is reménykednek, hogy a gyerekek egymásra hatnak majd, a táborlakók tovább adhatják tudásukat társaiknak, hiszen a fiatalok a kortárs csoport tagjaira gyakran jobban hallgatnak, mint a felnőttek szavára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában