Krimi

2022.10.05. 12:48

Öt embert ölt meg, de semmire sem emlékszik a pozsonyi gázoló

A Szlovák Siketlimpiai Bizottság főtitkára vezette részegen azt a kocsit, aki öt ember, köztük egy magyar gimis, H. Richárd halálát is okozta. A férfi nem is emlékezett arra, mit tett.

Fotó: Polícia SR

Hétfőn hajnalban egy nagy sebességgel száguldó kocsi csapódott egy pozsonyi buszmegállóba, ezzel öt ember halálát okozva, tízen pedig megsérültek. Az áldozatok mind egyetemisták voltak: egy szaktársként tanuló szerelmespár, egy 21 éves női és egy férfi hallgató, emellett egy magyar diák, H. Richárd.

Bizottsági főtitkár volt a gázoló

Mint később kiderült, a Skodát a 60 éves Dušan Dědeček, a Szlovák Siketlimpiai Bizottság főtitkára vezette, aki mellett 36 éves, szintén ittas fia ült. Az eset után a kiérkező rendőrök és mentősök megszondáztatták, az eredmény pedig döbbenetes volt:

A sofőrnél 1,96-os véralkoholszintet mértek. A helyszínen őrizetbe vették és a rendőrségre kísérték

 – nyilatkozta másnap a helyszínen Michal Szeriff rendőrségi szóvivő. Az Új Szó úgy tudja, hogy a férfi ezután egyáltalán nem készségesen, mi több agresszíven viselkedett.

Számunkra is meghökkentő, hogy aki balesetet okoz, utána még agresszíven viselkedik a helyszínen intézkedő rendőrökkel és mentősökkel – mondta a lapnak Hamran István rendőrfőkapitány.

Fotós: Polícia SR / Facebook

Fel sem fogta a gázoló, amit tett

A balesetben – a nagy mennyiségű alkohol mellett – az is közrejátszhatott, hogy a férfi a megengedett sebesség ötszörösével száguldott, és fékezés nélkül csapódott a várakozókkal teli megállóba.

A helyszínen nem találtunk féknyomokat – erősítette meg a lapnak a rendőrfőkapitány.

A Pulska.sk a tragédia után a helyszínre sietett, ahol éppen őrizetbe vették a férfit. A lap munkatársai eközben elcsípték a gázolót, és megkérdezték: tudatásban van-e annak, amit tett, mire a férfi csak annyit válaszolt:

Egyáltalán nem tudja, mi történt. 

A szörnyű balesetre a Siketlimpiai bizottság is reagált, mélységesen elítélik kollégájuk tettét.

Mélyen megérintett bennünket ez a rendkívüli esemény, amely megbocsájthatatlan, és az egyén teljes kudarcának tartjuk – szögezték le közleményükben.

Ezrek gyászolják a diákokat

A buszra várakozók nagy része a Malomvölgyi kollégium diákja volt, köztük vélhetően a magyar fiatal, Ricsi is. A fiatal férfit ezrek gyászolják, köztük volt gimnáziuma és jelenlegi egyeteme is.

Felfoghatatlan, ami történt, erre nincsen bocsánat. Ricsi egy vidám, jószívű srác volt, aki senkinek nem ártott soha. Remélem, az az ember, aki ezt tette, örökre börtönben marad. Nem érdemel mást, mert azt az öt fiatalt már senki nem hozza vissza – szögezte le egyik ismerőse.

Az Új Szó úgy tudja, hogy az áldozatok közül hárman a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatói voltak, testnevelés és történelem szakra jártak; míg egyikük a Szlovák Műszaki Egyetem tanulója volt. Iskoláik is összetört szívvel búcsúztak tanulóiktól:

Ma gyászolunk. Szörnyű, hogy az arrogancia és a felelőtlenség mennyi fájdalmat tud okozni. Őszinte részvétünket fejezzük ki a Zoch utcai tragikus baleset áldozatainak családjának, szeretteinek, barátainak és évfolyamtársainak – írta a Comenius Egyetem.

A hely, ahol értelmetlenül kialudt négy emberélet, a diákjaink hagyományos átszállója, akik a Malomvölgyi karokra és kollégiumba járnak. Egy közülük már soha nem megy oda – írta a műszaki iskola rektora, Oliver Moravčík is.

Zuzana Čaputová államfő is részvétét fejezte ki a tragédiában érintett fiatalok családjainak, míg Eduard Heger kormányfő – és ideiglenes oktatási miniszter – elrendelte a fekete zászló kitűzését a minisztérium épületére.

A férfit emberölését vették őrizetbe, majd tartóztatták le, amelyért Szlovákiában 7-12 évig terjedő büntetés jár, de többen pedzegetik az átminősítést: közveszélyokozásért ugyanis már 20 évet szabhatnak ki - írja a Bors.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!