Gazdaság

2022.10.06. 11:25

Tovább drágul a zöldség Bács-Kiskun megyében

Jelentősen, 22,2 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyár végi felmérése alapján a zöldségek ára 12 hónap alatt. Pecznyik Béla, Páhiban élő gazda szerint, tavaly sok termelő viszonylag jó áron szerzett be műtrágyát, permetezőszert ezért ennyi csak az áremelkedés. 

Barta Zsolt

Pecznyik Béla zöldségtermesztő további áremelkedésre számít

Fotó: Barta Zsolt

Az élelmiszerek esetében 33 százalékkal emelkedetek az árak a KSH szerint, addig a zöldségek ára jóval kisebb mértékben emelkedett. Pecznyik Béla, Páhiban élő zöldségtermesztő gazda hírportálunk érdeklődésre részletezte a helyzetet. Mint mondta, szembetűnő, hogy csökkent a lakossági fogyasztás, ez látható a kiskereskedelmi láncok rendeléseiből. A termelők összességében talán 10-15 százaléknyi árat tudtak realizálni az elmúlt időszakban. 

A változások másik felét a kereskedelmi vállalkozásoknak lehet tulajdonítani. Rámutatott, hogy a burgonya ára most stabil, de némiképpen drágul fog. A vöröshagyma – mivel idehaza alig terem, a gazdák közel 50 hektárnyi területen nem is vetettek – áremelkedésével kell számolni. Ráadásul Hollandiában is 12 százalékkal csökkent a vetésterület, ez pedig a nemzetközi piacot befolyásolja. 

A káposztaféléknek is stabil az ára, a karfiol azonban nagyon drága lett. A sárgarépa vesztese a piacnak, a petrezselyemgyökér most még viszonylag jó áron értékesíthető, de arra lehet számítani, hogy a lengyel termék hamarosan bejön az országba, így az árakat letörheti. A kápia paprika ára megfelelő volt, nem volt nagy ingadozás, mert a termés 80 százaléka német exportra ment. Majd hangsúlyozta: a legtöbb termelő, főleg a nagyobbak még a nagy áremelkedések előtt alaposan bevásároltak az idei év előtt. Az input anyagokból – növényvédőszerek, műtrágya – tavaly megvették az idei felhasználás nagy részét. Ezáltal nem nőtt a költségük jelentősen, így némi nyereséget könyvelhettek el. 

Pecznyik Béla attól tart, hogy ez egyszeri „jó húzás” volt a termelők részéről,  idén ez nem ismétlődik meg. A jövő évi tavaszi kezdés nehéz lesz, mert már nem lehet olcsó input anyagokhoz jutni. Azaz további áremelkedéssel lehet számolni. Ha azonban nem lehet megfelelő áremelkedést elérni, akkor az piaci ellátási gondokhoz vezethet. Majd megemlítette, hogy az üzletláncok polcain tapasztalható jelentős árváltozás nagy része nem a termelőkhöz vándorolt, hogy fedezze a növekvő költségeket. Majd hozzá tette, hogy ha tavaly valaki 6 hektáron 8 millióval indította a zöldségtermelést, akkor most ez már 11-12 millió forint között jön ki. Meglátása szerint az idei évben a piac koncentrálódhat, a kisebb vállalkozások lehet, nem bírják a versenyt.

Naperőmű segíti az áramellátást  

Pecznyik Béla feldolgozó csomagoló üzemében mindig nagyon hűvös van érthető okok miatt. Az elektromos áram jelentős részét egy korábban felszerelt naperőmű szolgáltatja. Mint mondta, a rendszer termelése mellett is vásárolnia kell az elektromos áramot. Az viszont háromszor kerül többe, mint a korábbi szerződése alapján kellett fizetnie. Aki fel tudott rakni napelemrendszert a telephelye tetejére a mai világban, nagyon jól járt, mivel így valamivel csökkenthető a kiadások összege. 

Becslése szerint az áramigényének lehet, hogy a felét is megtermeli az erőmű. Kérdésünkre, hogy jókor jött-e az utóbbi hetek esőzése, így felelt: esőre szükségünk van, de most éppen nem segít. Jobb lett volna, ha a nyáron, júliusba érkezik. De mivel hatalmas mennyiségű nedvesség hiányzik a talajból, végül is jó, hogy egyáltalán hullott csapadék. Páhiban áztató, jó esők voltak, az utolsó 3 hétben legalább 60 milliméter biztos leesett, mondta Pecznyik Béla zöldségtermesztő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!