A kézilabdázó kitálalt

2023.02.02. 09:13

Itt a vége: ezért válik 10 év házasság után Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Tápai Szabina és Kucsera Gábor 10 év után elválik.

baon.hu

Tápai Szabina és Kucsera Gábor elválnak egymástól

Fotó: Bors

Egy hosszú, két és fél éves tortúra végére ért Tápai Szabina, kiskunhalasi származású kézilabdázó. A háromgyermekes édesanya jól van és szereti a jelenlegi életét. Magánéletéről azonban nem véletlenül nem beszélt az utóbbi egy évben. Mint kiderült, 10 év házasság után válik férjétől, Kucsera Gábortól – írja a borsonline.hu.

– Korábban is tudtam volna mit mondani, de a döntés akkor még nem született meg bennem. Mostanra viszont igen. Gáborral mindketten megtettünk mindent a házasságunkért. Sokszor sikerült kimásznunk a gödörből, mert ugyanakkor és ugyanannyira akartuk, de most elkerültük egymást az időben – számol be Tápai Szabina.

– Nálam eljött a pont, hogy azt éreztem, tovább nem csukhatom be a szemem. 

Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. 

Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész. Nyolc hónapja külön élünk, és úgy érzem, így a jó mindenkinek.

Elmondta, sokkal jobb a kapcsolatuk, mióta Gábor már nem lakik otthon.

– Két és fél éven át vártam, hogy valami történjen. Vártam a küzdést, a tetteket. Nem nagy dolgokat ám. Csak arra vágytam, hogy menjünk el sétálni, vagy igyunk meg egy kávét kettesben, de ez nem történt meg. Most pedig azt érzem, ehhez már késő, elkerültük egymást időben. Ez már nem az én utam. Mára máshogy nézek rá. Mi már apa és anya vagyunk, nem férj és feleség. De ettől én még nagyon szeretem őt, és mindig szeretni is fogom, csak más minőségben” – tette hozzá a korábbi sportoló.

A válókeresetet még nem adták be, de azt gondolja, semmi sem a papírtól függ.

Gyakorlatilag mi már elváltunk érzelmileg.

– fogalmazott Tápai Szabina.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!