Kecskemét

2023.02.08. 19:50

A Hungary Helps Program a célzott segítségnyújtás jegyében született – galériával

A Hungary Helps Program egy kormányzati program, melynek keretében segíteni próbálnak azokon, akiket vallási vagy más üldöztetés, erőszak, katasztrófák vagy a migráció hatásai fenyegetnek.

Lizik-Varga Katalin

Érszegi Márk Aurél tartott előadást a programról a Wojtyla Barátság Központ dísztermében

Fotó: Lizik-Varga Katalin

Erről a programról és hatásairól, az eddigi eredményekről, továbbá a jövő feladatairól tartott előadást Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Vallásdiplomáciai és Elemző Osztályának vezetője, a Hungary Helps Program Koordinációs Főosztályának osztályvezetője a Wojtyla Barátság Központ dísztermében szerdán.

Az eseményen Füzék Borisz atya, a kecskeméti Szentháromság-templom parókusa igei gondolatokat osztott meg a segítségnyújtás fontosságáról és a világbékéért való imádságra szólította fel és buzdította a jelenlévőket.

Az alkalmon részt vettek a kecskeméti nemzetiségi önkormányzatok vezetői, illetve Jánosi István és Sipos László önkormányzati képviselők.

– Az identitásunk alapja a kereszténység. Ebből fakad, hogy meg kell osztanunk másokkal is amink van, illetve szolidárisnak kell lennünk. 

– hangsúlyozta előadásában Érszegi Márk. 

Az osztályvezető hozzátette, hogy a Hungary Helps Programnak az alapfilozófiája a szolidaritás, a közvetlen kapcsolat, és az, hogy megkérdezzük, mire van szükség. Így célzott segítséget tudnak nyújtani a bajbajutottaknak.

Az előadásból kiderült, hogy a program meghatározott célja az üldözött keresztény közösségek megmentése, és az, hogy olyan helyzetbe hozza őket, hogy segíthessék a velük együtt élő más vallási csoportokat, és ezáltal javuljon a társadalmi megítélésük. Érszegi Márk Aurél ezzel kapcsolatban több jó példát is felhozott, melyek röviden azt mutatták be, hogyan segít a program az embereken.

Érdekességként elmondta, hogy a program logója egy kezet és egy szívet ábrázol, ami azt szimbolizálja, hogy a magyar nép a szívét-lelkét kiteszi, hogy segíthessen másokon.

Szomorú aktualitásként szó esett a török–szír földrengésről. Érszegi Márk ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar csapatok közel 150 emberrel és 30 kutyával segítik a túlélők utáni kutatást a földrengés sújtotta területeken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában