Előadások

2023.03.23. 18:09

Tizenhárom bemutatóval készül az új évadra a Kecskeméti Nemzeti Színház – galériával

Musicaltől a thrillerig, balettől a koncertszínházig, operától a mesejátékig számos kedvelt műfajt felölel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2023/24-es évadának tizenhárom bemutatója. A következő évadra április 25-től kedvezményes áron válthatók, illetve újíthatók meg a bérletek – hangzott el az új évadról csütörtökön, a Kelemen László Kamaraszínházban tartott sajtótájékoztatón.

Horváth Péter

Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója is mondott beszédet

Fotó: Bús Csaba

Az új évadhoz új szlogent választottak, mellyel a teátrum a 250 évvel ezelőtt született Csokonai Vitéz Mihályról kíván megemlékezni. A reményhez című vers a költő egyik legjelentősebb műve, ami magában foglalja a vezetőség és a társulat arra való reményét, hogy az elmúlt évek nehézségei után ezután végre akadálymentes évad következhet. A 2023/24-es évad szlogenje: Égi boldogsággal fűszerezve. 

– Nagy büszkeség számomra, hogy a negyedik igazgatói ciklusom első évadtervét adhatjuk most át – kezdte beszédét Cseke Péter direktor az évadbejelentő sajtótájékoztatón.

– Bátran állíthatom, hogy a mögöttünk hagyott időszakban – több turnusban –, jelesre vizsgáztunk alkalmazkodókészségből – fogalmazott a színház direktora, köszönetet mondva a kitartó közönségnek.

Ahogy az elmúlt két évben hagyománnyá vált, ismét nagyszínházi musicallel indul az évad.

– Az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy akad néhány olyan hagyomány, amit érdemes követnünk: például azt, hogy az évadot egy grandiózus musicalbemutatóval kezdjük a nagyszínházban. Ez az Elisabeth és a Kőszívű esetében szenzációsan sikerült, így a jövő évadot 

Az Ég tartja a Földet című musical nyitja majd a nagyszínházban. 

A kamaraszínházban pedig ugyanilyen hagyományt teremtett az, hogy egy nagy sikerű vígjátékot mutatunk be az évad elején, jelen esetben a Ne most, drágám! című bohózatot – mondta Szente Vajk főrendező.

A műsortervben filmes adaptációkat is megtekinthet a publikum, több olyan előadás is található a repertoárban, amelynek alapja filmforgatókönyv: a Meseautó musical Bolba–Szente–Galambos átdolgozásában, és a Szerelmes Shakespeare Pataki András művészeti vezető rendezésében a nagyszínházban lesz látható, a Tehetséges Mr. Ripley című thrillert Kovács Lehel dirigálásában a kamaraszínházban mutatják be.

Szintén a kamaraszínházban mutatják majd be Ray Cooney talán legjobban sikerült darabját Ne most, drágám! címmel, Szerednyey Béla rendezésében.

A kecskeméti közönség két új rendezővel ismerkedhet meg az új évadban: Márkó Eszterrel és Lévay Viktóriával. Lévay Viktória az érzékeny, finoman rétegzett, női létről szóló darabot, a Naptárlányokat rendezi, ami első rendezése és nagy lelkesedéssel készül rá. Márkó Eszter a Ruszt József Stúdió Színpadon rendezi Csokai Az özvegy Karnyóné című vígjátékát.

Szente Vajk a kamaraszínházban állítja színpadra Csehov Három nővérét. Mint fogalmazott, a társulat ehhez kimagasló női szereplőkkel rendelkezik.  

Nem maradhat el az opera sem, a nagyszínházban mutatják be Puccinitől a Gianni Schicchit. Természetesen a gyermekekre és a fiatalokra is gondoltak az évadterv összeállításánál. Sipos Imre prózai tagozatvezető rendezi Saint-Exupéry emblematikus darabját, A kis herceget, Jankovics Anna rendezésében pedig A beszélő fa című mesejátékot láthatja az ifjabb generáció.

A jövő évadban ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Kecskemét City Balett.

– A jubileum során, az új táncszínházi bemutatón kívül, az eddigi évek legemlékezetesebb momentumait is felidézik majd, különböző eseményeken – ismertette a jövő évadra vonatkozó terveket Barta Dóra művészeti vezető.

A balett bemutatója a Carmina Burana lesz, Barta Dóra rendezésében és koreográfiájában, ami Carl Orff zeneszerző kimagaslóan legnépszerűbb alkotása. 

– A balettegyüttes igyekszik az elmúlt tíz évének legszebb pillanataival és rengeteg meglepetéssel kedveskedni a táncszerető közönségnek 

– hangsúlyozta Barta Dóra.

Károly Kati zenei vezető elárulta: az új magyar musical, zenés vígjáték és olasz vígopera mellett ismét adventi koncerttel készülnek zenekari és énekkari művészeikkel. Koncertszínházat is láthat a publikum: a Felhangolva – Egy Koltai-nagyszekunddal előadásában a színház színészei adnak koncertet.

A 2023/24-es évadban is műsoron marad A miniszter félrelép, a Luxemburg grófja, az Elisabeth, a Kököjszi és Bobojsza, valamint a Tigris és hiéna.

A kedvezményes előbérletezés 2023. április 25-én indul, a régi bérlők helyeit június 11-ig tartja fenn a színház.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!