Kék hírek

2023.03.24. 12:54

Egy órán belül elfogták a tolvajokat a kiskunfélegyházi és a bajai rendőrök

Egy 49 éves bugaci lakos tett feljelentést a napokban a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon, ahol elmondta, hogy az utcán álló kocsijából valaki ellopta a pénztárcáját.

baon.hu

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

 A helyszínre érkező nyomozóknak azt is elárulta a sértett, hogy a kisteherautó ajtaját ugyan bezárta, de az ablakot kissé lehúzva hagyta, így történhetett meg a baj: alig fél órára hagyta magára a járművet, de ez idő alatt valaki kivette a kesztyűtartóból az ott tárolt iratait és közel fél millió forintját – írja a police.hu.

A rendőrök forró nyomon kezdhették meg az adatgyűjtést, amelynek eredményeként harminc percen belül meg is találták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 28 éves kiskunfélegyházi férfit. Nem tagadta a bűnelkövetést: elmondta, hogy korábban áldozatánál dolgozott, akiről tudta, hogy a járműben tárolja a tárcáját, és abban pénz is szokott lenni. Ahogy az utcán autózott, véletlenül meglátta volt munkaadója kocsiját, és az az ötlete támadt, hogy ellopja az értékeit. A lehúzott ablak hívogatta is a tolvajt; a sértett akaratán kívül meg is könnyítette az elkövető dolgát, aki a lehúzott ablakhoz egy vasvödörre állva fért hozzá.  

A kiskunfélegyházi rendőrök a férfit lopás miatt őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.

Forrás: police.hu

A bajai nyomozók szintén gyorsan intézkedtek egy lopási ügyben, ahol a sértett boltban felejtett pénztárcáját vitte el egy idegen. A 19 éves sértett vásárlás után a pulton hagyta az értékeit, a tárcát pedig valaki pillanatok alatt ellopta onnan. A bűntény elkövetője azonban csak pár percig örülhetett zsákmányának; huszonöt perc múlva már igazoltatták a rendőrök azt az 59 éves bácsalmási lakost, aki ellopta a fiú dolgait. A lopás gyanúsítottját kihallgatását követően szabadon bocsátották, ő jelenleg szabadlábon védekezhet.

A rendőrség azt kéri, hogy értékeik védelmében fogadják meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le a táskáját, pénztárcáját a pultra, illetve az értékeit ne hagyja egy pillanatra sem a bevásárlókocsiban vagy a kosárban!
  • A pénztárnál történő fizetéskor mindig legyen körültekintő: a PIN kódját ne tegye mások számára láthatóvá, hozzáférhetővé! Készpénzzel történő fizetés esetén csak annyi pénzt vegyen elő, amennyi szükséges!
  • Az autóban ne tartson értékeket!
  • Ha az autóját elhagyja, mindig győződjön meg róla, hogy azt bezárta, az ablakokat pedig felhúzta!

Ha mégis megtörtént a lopás, kérik, hogy azonnal értesítse a rendőrséget személyesen vagy a 112-es központi segélyhívó számon!
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában