Kiskunfélegyháza

2023.03.28. 19:22

Pálfy Gusztáv szobrászművészre emlékeztek szülővárosában – galériával

A két éve elhunyt Munkácsy-díjas szobrászművészre, Pálfy Gusztávra emlékeztek születésének 81. évfordulója alkalmából kedden szülővárosában. A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület által szervezett megemlékezés a Platán Utcai Általános Iskolában kezdődött, ahol a művész több alkotása is látható. Az eseményre az iskola diákjai ünnepi műsorral készültek.

Vajda Piroska

A Platán Utcai Általános Iskola diákjai ünnepi műsorral készültek

Fotó: Vajda Piroska

Azt, hogy hogyan kerültek Pálfy Gusztáv szobrászművész alkotásai a Platán Utcai Általános Iskolába és közvetlen környezetébe, Wolnerné Vidéki Szilvia intézményvezető-helyettes idézte fel. Elmondta, hogy az iskola egykori igazgatója, Meizl Ferenc határozta el, hogy a felnövekvő ifjúságnak meg kell mutatni a képzőművészet csodálatos alkotásait, s ha lehet, egészen közel kell hozni azokat a gyerekekhez. Az akkori városi tanács vezetőinek bejelentette, hogy az iskola melletti parkban készülnek felállítani Gróf Széchenyi István egész alakos szobrát, Pálfy Gusztáv félegyházi születésű szobrászművész alkotását. Ám az akkori politikai felfogás miatt nem engedték, hogy a „legnagyobb magyarnak” egész alakos szoborral áldozzanak.

Meizl Ferenc azonban nem adta fel.  Minden eszközzel azon dolgozott, hogy a legnagyobb magyar életműve, munkásságának eredményei előtt tiszteletet és hagyományt teremtsen a Platán Utcai Általános Iskolában. Ezért felkérte Pálfy Gusztávot, hogy a szobor helyett alkosson meg egy domborművet, amely méreténél fogva alkalmas arra, hogy az iskola aulájának falán elhelyezzék. A szobrászművész szívesen tett eleget a felkérésnek, örömmel töltötte el, ha szülővárosából keresték meg újabb alkotás létrehozásával. 

A Széchenyi dombormű 1986 szeptember 22-én került fel Platán Iskola belső falára. Ez a dombormű lett az iskola belső oltára, amelyet azóta is minden év szeptember 21-én megkoszorúznak, emlékezve Gróf Széchenyi István születésnapjára. Ám ezzel nem ért véget Pálfy Gusztáv és Meizl Ferenc igazgató kapcsolata. 1998-ban újabb alkotás elkészítésére kapott megbízást a szobrászművész. Ekkor az iskola fennállásának 15. évében készült el a Biztonságban címet viselő pingvinszobor, amely egy gyermekét ölelő pingvinanyát ábrázol. A pingvinszobrot – amely mára az iskola jelképévé vált – 1998. szeptember 21-én avatták fel. Később, a nagy pingvinszobornak elkészült a kicsinyített hasonmása, amely szintén látható az iskola aulájában. Így vált a Platán Iskola Pálfy Gusztáv szobrászművész alkotásainak méltó helyszínévé – részletezte megemlékező beszédében Wolnerné Vidéki Szilvia. Az esemény délután közös sétával zárult, melynek során Pálfy Gusztáv alkotásait járták be a résztvevők a városházától indulva végig a főutcán.

A bronz kisplasztikák mestere volt

Pálfy Gusztáv 1942. március 28-án született Kiskunfélegyházán. A félegyházi Tanítóképző tanárai indították el a művészi pályáján. Jól rajzolt, vonzódott a formák és a színek világához, a kerámiához. A szülővárosában ért ifjúkori benyomások nagymértékben befolyásolták életét, szobrászi munkásságát. Jelentkezett a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol szobrászatot tanult. Sok területen kipróbálta magát. Készített köztéri alkotásokat, szökőkutakat, mellszobrokat, síremléket, plaketteket, érméket, de számára a bronz, a kisplasztika volt a legkedvesebb – mondta el a megemlékezésen Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!