Eljárás

2023.06.05. 12:04

Elsodortak egy gyalogost Kecskeméten: szemtanúkat keres a rendőrség

A Kecskeméti Rendőrkapitányság eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétsége gyanúja miatt.

Tapodi Kálmán

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Egy gyalogos április 29-én 14 óra 8 perckor a kecskeméti piacnál – a biobolt környékén – rosszul lett, ezért mentőt hívtak hozzá – közölte a rendőrség. A körülötte összegyűlt emberek közül valaki azt állította, hogy a férfit a piac mélygarázsa előtti útszakaszon, az Erdősi utcában rövid idővel korábban, talán 11 és 14 óta között elsodorta egy jármű. Állítólagosan a sofőr kiszállt az autóból és beszélt is a gyalogossal, aki ez után eltávozott a helyszínről, ezért az autós is elment.

A helyszínen elhangzottak alapján a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán nyomozást rendeltek el, mert szükséges tisztázni, hogy valóban történhetett-e közlekedési baleset, és ha igen, hogyan, milyen körülmények között. Esetleg az autós csupán valamiért megállt segíteni férfinek.

A rendőrök kérik, hogy az esetleges autós, vagy bárki, aki látta a balesetet, illetve annak körülményeiről információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen akár személyesen, akár telefonon (Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ: 06-76/513-356, Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály: 76/ 513-300). A névtelenség megőrzésével tehető bejelentés a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában