Mesedarab/Galériával

2022.05.23. 17:28

Bemutatkoznak a csabai színház végzősei

Mesedarabbal mutatkoznak be a Jókai színház színitanházának végzős diákjai. A tanulságos történetet Katkó Ferenc rendezésében láthatja a közönség, melynek bemutatója kedden lesz.

V. N.

A színitanház hallgatói már az osztályteremben elkezdtek foglalkozni az osztályfőnökükkel a darabon /Fotók: Bencsik Ádám/

Kedden mutatja be a Jókai színház a Trón alatt a király című mesedarabot. A gyermekeknek szóló történet szerint a gonosz macskák országának trónján egy egér ül, pontosabban a trón alatt, hiszen valójában nem is ő uralkodik, hanem az úrhatnám, lusta macskák, akik épp meg akarják támadni a szomszédos birodalmat, ahol dolgos, kedves cicák élnek. Terveikhez egy megátalkodott kisfiút szemelnek ki vezérnek, Petit, aki sokszor bizonyította már, milyen találékony, amikor rosszalkodásról van szó. 

A cirmosoktól rettegő egér és Peti jó barátja Kati, a melegszívű kislány azonban összefog, hogy a derék macskák oldalán küzdjenek, és Petit is meggyőzve diadalra segítse a jókat.

Katkó Ferenc, az előadás rendezője és a végzős hallgatók osztályfőnöke elmondta, a darab felnőtt történetként is megállja a helyét, megmutatja, hogyan lehet manipulálni másokat, hatalomra juttatni vagy eltávolítani valakit a trónról. Hozzátette, Seregi Zoltán, a teátrum igazgatója ajánlotta az előadást a végzősök bemutatkozó darabjának.

– Több éves hagyomány, hogy a Jókai színház lehetőséget ad a végzős színinövendékeknek a bemutatkozásra. Az osztályteremben már jóval előbb elkezdtünk a darabbal foglalkozni. Sokan most lesznek először önálló produkcióban, úgy hogy nem a színészek mögött jelennek meg a nagyszínpadon. Remélem élvezni fogják minden percét az előadásnak – fűzte hozzá a diákok osztályfőnöke.

Katkó Ferenc munkáját Kristály Alexandra asszisztensként segítette, akinek ez az az első asszisztálása. – Sok váratlan kihívással kellett szembenéznem a közös munka során, de minden percét élveztem. Emellett én játszom Katát, Peti barátját a mesedarabban. És bár már 22 éves vagyok, lélekben igyekszem gyerek maradni. Ez a szerep pedig alkalmat ad arra, hogy újra felelevenítsem a gyerekkorom, például amikor a bátyámmal önfeledten bújócskáztunk, játszottunk a szabadban – osztotta meg velünk emlékeit a végzős hallgató.

A darabban játszó Veselényi Orsolya végzett színészként segítette a fiatalok munkáját, ő mint elmondta, nagyon élvezte a közös munkát.

– A hallgatók rendkívül alázatosak, fogékonyak voltak, mindig figyeltek a rendező szavára, örömmel vettek minden segítséget – mesélte a színésznő, aki Dupla Dorottya hercegnőt, a legfalánkabb hazudós macskát alakítja. Ő, mint kiderült reménytelenül szerelmes a macskák közt rettegő egérkirályba.

De hogy Dorottyának sikerül-e meghódítania az egérkirály szívét és a lusta macskáknak elfoglalniuk a szorgos cicák országát? Az majd a keddi bemutatón kiderül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában