Gyász

2022.08.11. 10:54

Elhunyt Gubucz József, a gyomaendrődi iskola korábbi igazgatója

Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere közösségi oldalán búcsúzott Gubucz Józseftől a képviselő-testület, a város önkormányzata és a maga nevében, őszinte részvétét fejezte ki a családnak.

Ny. L.

Forrás: Toldi Balázs/Facebook

– Jóska bácsi 20 éven át volt a Bethlen Gábor Szakképző Iskola igazgatója – emlékezett Toldi Balázs. – Az oktatásban végzett kiemelkedő szakmai munkájáért és közéleti tevékenységéért Gyomaendrődért Kitüntető Emlékplakett elismerésben részesült.

Álljon itt egy idézet, mely bemutatja Gubucz József életútját:

Kertésztechnikusi végzettséggel 1968. január 1-jén kerültem a mezőgazdasági iskolához, ahol kezdetben szakoktató voltam. 1969-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen technikus tanárként végeztem. 1973-ban a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szereztem tanári oklevelet, ezt követően testnevelő tanárként dolgoztam. 1984-ben vadgazdálkodási-technikusi végzettséget szereztem Sopronban.

A Bethlen-iskola igazgatójává 1992-ben neveztek ki. 1999-ben elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatásvezetői szakát. Három évvel később pedig egyetemi oklevelet szereztem a Pécsi Tudományegyetem humánszervező szakán. 2006-ban a Károly Róbert Főiskolán, 2010-ben a szolnoki főiskolán címzetes docensi címet kaptam. A jánoshalmi iskola igazgatói feladatainak ellátására, ezzel együtt a Kelet-Magyarországi Agrárszakképző Központ hat iskolájának irányítására 2008. november elsejével a mezőgazdasági miniszter főigazgatóvá nevezett ki. E pozíciót nyugdíjazásomig töltöttem be. Negyvennégy évig dolgoztam a gyomaendrődi iskolában, 20 évig voltam igazgatója. Ebből a húsz esztendőből az utolsó három évet főigazgatói beosztásban.

Munkámat több díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Egyebek mellett: Miniszteri Elismerő Oklevél, Toldi Miklós Díj, Gyomaendrődért Kitüntető Emlékplakett, Nimród Érem, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt.

Gubucz József felesége, Rózsika közölte, szeretett férje temetéséről később intézkednek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában