Vasúti fejlesztés

2022.08.17. 15:52

Így bontották el a régi vágányt Csaba és Lőkösháza között – videóval

Videón mutatja be a Magyar Építők internetes oldal a Lőkösháza és az országhatár közötti bal vágány bontását.

P. G.

Forrás: magyarepitok.hu

Mint a portálon beszámoltak róla, a V-Híd Zrt. kivitelezésében megvalósuló szakaszon már új vágányon közlekedhetnek a vonatok az országhatár és Lőkösháza között, és megtörtént a régi pálya bontása is, melynek helyére új épül majd.

A Békéscsaba–Lőkösháza szakasz fejlesztésének alapkövét 2021 decemberében tették le. A projekt megközelítőleg 30 kilométer hosszú vasúti pályát érint a két település között. A teljes szakaszon átépül a már meglévő vasúti pálya, a nyíltvonali szakaszokon új, második vágányt építenek ki, továbbá elvégzik a kapcsolódó biztosítóberendezési és távközlési munkákat.

A portálon bemutatják, ahogy a V-Híd Zrt. saját tulajdonú SMD 80 átépítő géplánca a bal vágány bontását végzi az országhatár irányából Lőkösháza felé a nyíltvonali szakaszon.

Hozzátették, Magyarország és Románia között új vágánykapcsolat létesült, amelyen jelenleg a vonatforgalom zajlik, így bontás közben is az új vágányon a vonatforgalom fenntartása folyamatosan biztosított.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!