Tavasszal avató

2022.09.25. 10:02

Hófánkon és drótkötélpályán is lecsúszhatunk majd a CsabaParkban - galériával

Elkészült a CsabaParkban, a Körte sori dombon a kilátó, amely a drótkötélpálya indítótornyaként szolgál, valamint a síoktató- és a három hófánkpálya, ezekhez felvonót és mozgójárdát szintén telepítettek. Az újonnan megvalósult attrakciókat a tervek szerint jövő év tavaszán vehetik birtokba a kalandra vágyó látogatók.

Licska Balázs, [email protected]

A kivitelező cég ügyvezetője, ifjabb Szabó Tamás mutatta: elkészült a dombon a kilátó, a három hófánkpálya és a mozgó járda

Fotó: Bencsik Ádám

Különleges módon került fel a kilátó a Körte sori domb tetejére – mondta a helyszínen ifjabb Szabó Tamás, a kivitelező cég, a Galéria Invest Kft. ügyvezetője. A horganyzott acélszerkezetet a domb mögött, egy ideiglenes helyszínen állították össze, mint ahogy a tetejét, a kupolát is, majd ezeket két ütemben, hatalmas daruk segítségével helyezték el a 15 méter magas dombon. A kilátónak speciális alapot ugyancsak készítettek, mikrocölöpök segítségével rögzítették. Ezt követően, immár a felállított toronyban szerelték be például a lépcsőket, a korlátokat.

A létesítmény 14 méter magas, a kilátószintig csaknem hetven lépcsőfok vezet – így a látogató tengerszint feletti 113 méteres, a környékhez képest pedig 30 méteres magasságba kerülhet. Onnan pedig csodás kilátás nyílik, megcsodálhatók a CsabaPark fái mellett a Keleti-kertek házai, a Lencsési lakótelep tízemeletesei, de a távolban feltűnnek a víztorony mellett a római katolikus és az evangélikus templomok is. A torony mellett elhelyeztek egy kandelábert a világítás érdekében, de alulról is kaphat ragyogó díszkivilágítást a fa díszítőelemeknek hála igazán impozáns kilátó.

A dombon elhelyeztek két egyenes, valamint egy íves, műanyag borítású, zöld színű hófánkpályát, ezek nagyjából 45 méter hosszúak. Akik a hófánkokkal lecsúsztak, azok az eszközöket maguk után húzva eljuthatnak a 43 méter hosszú mozgójárdához, amely felviszi őket újra a kiindulási pontra. A szintén műanyag borítást kapott, ám narancssárga színű síoktatópálya 60 méter hosszú, ott egy felvonó segíti majd a rajtvonalhoz való visszajutást, ennek kék szerkezete látható a domb aljánál. Az ügyvezető a pályák, illetve a felvonó és a mozgójárda kapcsán kiemelte, hogy azok olasz és osztrák gyártmányúak.

A domb közepén elhelyeztek egy górészerű, zárható tárolót is, ahol a pályák használatához szükséges eszközöket raktározzák majd, illetve itt is helyet kapott egy kandeláber a világítás érdekében.

Az, aki feljut a kilátó tetejére, egy 265 méter hosszú drótkötélpályán csúszhat le a tó túloldalán lévő fogadótoronyig, a kettő közötti szintkülönbség 19,5 méter. Ez szintén az újabb attrakciók közé tartozik. Ifjabb Szabó Tamás hozzátette, hogy automata fékezőrendszert építettek be, hogy fokozzák a biztonságot. Tehát nem a kalandra vágyóknak kell majd fékezniük a drótkötélpályán, mielőtt szélsebesen megérkeznek a végső állomásig – amely 8 méter magas, a tetejéig 30 lépcsőfok vezet, szintén horganyzott acélszerkezetű, ugyancsak fa elemekkel ékesített.

Jövő tavasszal nyithatnak meg

A kilátó, valamint az újabb attrakciók építése kapcsán megtörtént a műszaki átadás-átvétel, ezt követően kell beszerezni a használatbavételi, illetve a további hatósági engedélyeket, mielőtt megnyithatnak a látogatók előtt.

A városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezetője, dr. Sódar Anita elmondta: a CsabaPark Modern Városok Program keretén belüli fejlesztései olyan aktív turisztikai elemeket ölelnek fel, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak a kilátogató családoknak. A megvalósult beruházások egymásra épülnek, egymás hatásait erősítik, így azokat az ésszerűségi szempontokat is figyelembe véve egyben szükséges kezelni. Ezért, amint minden munka véget ér, valamint az elemekhez kapcsolódó engedélyezési és minősítési eljárások ugyancsak lezajlanak, azokat egyszerre nyitnák meg, a tervek szerint 2023 tavaszán.

Hozzátette, újabb beruházásokat is terveznek a CsabaParkban: a korábban megépült, Óriások konyhája nevet viselő játszóteret további elemekkel fejlesztenék, illetve a kutyafuttató bővítésében is gondolkodnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában