Vádemelés

2022.09.25. 16:11

Kerékpárost gázolt a Kétegyházán száguldozó autós

Jelentősen túllépte a sebességhatárt, így okozott súlyos sérüléssel járó balesetet, elgázolva egy kerékpárost, az a 33 éves békési férfi, aki ellen közúti baleset okozása miatt emelt vádat az ügyészség. A vádlott pénzbüntetést kaphat, illetve eltilthatják a járművezetéstől.

N. Sz.

Forrás: Shutterstock

Mint az az ügyészség tájékoztatásában olvasható, a férfi tavaly májusban autóval közlekedett Kétegyházán, a Toldi utcában, a megengedett 50 helyett 80-85 kilométer/órával. Észrevette, hogy előtte megy egy biciklis nő az úttest jobb szélén, és hogy balra kezd kanyarodni, az úttest bal oldala mellett kiépített kerékpárút felé. A férfi ekkor balra kormányzott és vészfékezett, hogy elhárítsa a balesetet, de a gyorshajtás miatt ez nem sikerült, így elütötte a biciklist. Megállapították, hogy ha a megengedett 50 kilométer/órát nem lépi túl, akkor elkerülhette volna a karambolt a vészfékezéssel, de akár intenzív fékezéssel is.

Az ütközés miatt az akkor 61 éves nő igen súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és a sérülésekkel összefüggésben súlyos egészségromlás is kialakult nála – ismertették a megyei főügyészségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában