Mikrokozmosz

2022.12.06. 16:05

Dr. Balatoni Mónika tartott előadást a sorozatokról Békéscsabán

Mikrokozmosz, avagy hogyan hatnak a sorozatok mindennapi döntéseinkre, életünkre? Címmel tartott dr. Balatoni Mónika dramaturg, egyetemi oktató, a Mathias Corvinus Collegium Médiaiskolájának kutató tanára előadást hétfőn este az MCC békéscsabai képviseletén.

Papp Gábor [email protected]

Mittag Mónika és Dr. Balatoni Mónika

Fotó: Jenei Péter

A sokrétű, nagyon sok érdekességet érintő előadáson dr. Balatoni Mónika elmondta, hogy a Marvel képregények és filmek kultuszába a görög hősök és istenek világát be lehet helyettesíteni. 

– Kis túlzással minden csodát, amit történik a világban csak Amerika kapitány vagy esetleg Pókember hajthat végre, akiknek ruházatban a piros, kék és fehér színek egyértelmű vizuális szimbólumok, és utalnak az Egyesült Államok zászlajára – emelte ki a szakember, aki értekezésében részletesen szólt az említett szimbólumok, jelképek mindennapjainkat átszövő megjelenéséről.

A streaming kapcsán elmondta, a fogalmat öt vagy tíz évvel ezelőtt még nem is nagyon ismertük. Maga a szó gyakorlatilag folyamatos tartalomletöltési lehetőséget jelent, azaz, amikor elkezdődik az adott tartalom, legyen szó zenéről, filmről vagy különleges videókról, arra azonnal rácsatlakozhatunk, hozzáférhetünk, és így fogyasztóvá válunk.

Dr. Balatoni Mónika szólt arról, hogy az egyik legismertebb streaming szolgáltató, a Netflix már az 1980-as években elkezdte pályafutását, 50 centért lehetett filmet kölcsönözni, persze nem fizikai, hanem digitális értelemben tőle. 

Az előadáson sok érdekesség elhangzott.

Új igényeket hozott a pandémia időszaka

A koronavírus-járvánnyal, a pandémia időszakával párhuzamosan óriási igény mutatkozott a filmekre, a tartalmakra, miközben akkor a reklámok különösen zavarták az embereket, de a márkajelzések jelenléte jelentősen megnőtt az életünkben.

– Éppen ezért felértékelődött a reklámmentes tartalomfogyasztás, amibe a YouTube nem tudott igazán beszállni, hiszen komoly bevételei voltak a hirdetésekből – folytatta a gondolatot a szakember. – A Netflix pedig meglátva a piaci rést, óriási tartalomfejlesztésbe kezdett. A Netflix egyik fontos sikersorozata, még a pandémia előtt a Kártyavár, a House of Cards volt, ami az amerikai politikába vezette be a nézőket, bemutatva annak fekete oldalát is. Hozzátette, a streaming térnyerését mutatja a Disney+ megjelentése, illetve az is, hogy amerikai és európai szolgáltatók is kezdik ezt a szolgáltatás elindítani, illetve erősíteni, s ez a jelenség hazánkban is megfigyelhető.

– A kereslet megnőtt. A streaming nem időhöz kötött, a tartalom bármikor elérhető, ledarálhatunk egyszerre több évadot egy-egy sorozatból, nincs benne reklám, nem kell azon idegeskedni, hogy a kedvenc hősnőnk várandós vagy sem. Azonnal megkaphatjuk, amit szeretnénk, ami alkalmazkodik életformánk változásához, vagyis ahhoz, hogy szeretünk mindent azonnal megkapni, szeretünk minden információhoz azonnal hozzájutni – fogalmazott. 

– A moziban láthatunk egy valamettől valameddig tartó filmet, de az utóbbi tíz évben az is jól bekódolható, hogy általában úgy fejlesztenek egy-egy alkotást, úgy írják a forgatókönyveket, hogy minimum születhessen egy előzményfilm vagy egy folytatás.

A sorozatokról szóló előadást Dr. Balatoni Mónika tartotta.

Elmagányosíthat a streaming

Dr. Balatoni Mónika elmondta, a streaming tartalmakat a mozival ellentétben bármikor nézhetjük. Problémát jelent ellenben, hogy az elmagányosíthat, elszeparálhat a közösségi élményektől, ugyanakkor nincs például vita, hogy ki mit nézzen, hiszen több készüléken különböző tartalmakat láthatunk egy időben, amivel párhuzamosan a generációk közötti eltérések is megfigyelhetők. Ennek kapcsán kitért arra, hogy a szolgáltatók egyik fő célcsoportját a fiatalok jelentik, bár van fejlesztés felnőttek részére is, de látszódik, hogy az erkölcsi, morális keretezés, a szülők általi meg nem értettség visszaköszön az alkotásokban, ahogy a tinédzserek retorikájában is.

A Dallas sztereotípiái

– Mondhatnánk, hogy sorozatok mindig is voltak. Petrocellinek nem épült fel a háza, Columbónak nem ismertük meg a feleségét. A Dallas sztereotípiái azonban a magyar családok számára is ismerősek voltak. Szerepelt az anya a történetben, aki össze akarta tartani a családot, megjelent a rossz és a jó fiú, az alkoholista, illetve a szuper édes meny, a szöszi lány, aki nagyon szép, mégis mindig balhéba keveredik – tette hozzá, majd szólt arról, hogy a fiatalok lázadásának szimbólumát is megjelenítik a filmek.

Ennek kapcsán megemlítette, hogy az HBO Eufória című sorozatát a fiatalok 87 százaléka ismeri és kedveli. A kábítószerfüggő, önmagát kereső lány történetéről úgy érzik, hogy olyan mintha a saját életükből vennének egy szeletet. Sokan azt látják, hogy a szüleik ugyanúgy nem értik meg őket, minden tiltva van. Ezekben a sztereotípiákban nem változnak a dolgok.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy mind a Netflix, mind az HBO tartalomgyártói nemzetközi piacra dolgoznak, olyan tendenciákat fogalmaznak meg, amelyek egyszerre aktuálisak Magyarországtól Németországon át egészen Japánig. 

Az előadáson szó esett a népszerű sorozatokról is.

– Innentől nagyon érdekes vonulat, hogy a globális látásmóddal szemben egy-egy nemzeti kulturális közeg, hogyan tud versenyezni, miként tud olyan tartalmakat gyártani, amelyek a saját országukban valamilyen hatással bír – tette hozzá.

Az előadásban szó esett olyan népszerű sorozatokról, mint az Elit, az Other Banks, a Stranger Things vagy A nagy pénzrablás.

Több film kapcsán is érdekességnek nevezte, hogy azoknak szurkolunk, azokkal értünk egyet, akik nem feltétlenül a társadalom jó oldalán állnak, miközben visszaköszönnek ismert történetek, például a gazdag lány beleszeret a szegény fiúba. 

A maguk hibáival elfogadjuk a fiatalokat, akik minden bűnükkel együtt szimpatikusabbak, mint az erkölcsileg fekete és sáros felnőtt társadalom. A filmekből ismert tárgyak, vagy zenék beépülnek a mindennapokba, elég csak A nagy pénzrablás Dali-maszkjaira gondolni, amelyek elengedhetetlen részei jelmezbáloknak, szalagavatóknak, a Bella Ciao című egykori partizándal pedig a Voice című tehetségkutatók mindegyikében szerepel szerte a világon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában