Testületi ülés

2023.01.26. 15:06

Építési telkeket közművesíthetnek Gyulán - galériával

Elfogadta a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. 2023-2037-es időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési tervének módosítást csütörtöki ülésén a fürdővárosi képviselő-testület.

P. G.

Dr. Görgényi Ernő

Fotó: Kiss Zoltán

Dr. Görgényi Ernő polgármester emlékeztetett arra, hogy a cég tavaly elkészítette a víziközmű vagyont érintő, következő tizenöt évre vonatkozó gördülő fejlesztési tervet. A testület szintén tavalyi határozata alapján a Paradicsomi lakótelep mellett új építési telkeket alakítanak ki, amelyek közművesítését idén valósítják meg. Az árajánlatok alapján az ivóvízhálózat bővítése nettó 52 millió 993 ezer, a szennyvíz-hálózat bővítése nettó 31 millió 698 ezer forintba kerül, míg a műszaki ellenőri költség három százalék. Az említett gördülő fejlesztési terv ezeket a bővítési munkálatokat még nem tartalmazta, ezért volt szükséges annak módosítása.

A testület úgy döntött, kifejezi azon szándékát, hogy az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást a lehető leghamarabbi zárónappal át kívánja adni az állami mentőszolgálat részére, aminek érdekében a tárgyalások kezdődnek.

Dr. Görgényi Ernő az előterjesztés tárgyalása során elmondta, hazánkban átszervezés alatt áll az alapellátási ügyeleti rendszer, amit törvény is szabályoz. Eszerint a települési önkormányzatok a törvényben meghatározott kivételekkel kötelesek az egészségügyi alapellátás biztosítására. A módosítás egyes ellátásokat, illetve egyes ellátásokhoz kapcsolódó részfeladatokat önkormányzati feladatkörből állami feladattá tesz. Az ügyeleti ellátás átalakítása a fokozatosság szem előtt tartásával valósul meg. Erre figyelemmel a feladatellátás állami mentőszolgálat általi átvételére a végső dátum 2024. február 29-e, ezt megelőzően pedig a fokozatos feladatelvállalás valósul meg. Ennek keretében az egészségügyért felelős miniszter 30 nappal előre közzéteszi, mely területek veszi át az állami mentőszolgálat az ügyeleti ellátást.

A javaslat rugalmas lehetőséget ad arra is, hogy amennyiben egy területet a mentőszolgálat már át tud venni és ott hatályos feladat-ellátási szerződés nincs, úgy azt korábban is megtehesse, ha erről az érintett önkormányzatokkal megállapodott. A képviselő-testületnek azt javasolták, hogy kezdeményezzenek egy ilyen megállapodást, mivel az ügyelet finanszírozása nagy terhet jelent az önkormányzatnak, hiszen az állami normatívával megegyező, évi 40 millió forintot kell hozzátenni annak biztosításához. A költségek pedig a jövőben várhatóan emelkedni fognak, az egészségügyben már bekövetkezett és a jövőben bekövetkező béremelések miatt az ügyeleti díjak is folyamatosan nőnek. Hozzátette, a városban, a megyei kórházban sürgősségi osztály is működik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában